Latorcai Csaba: A nemzet egysége nélkül nincs jövő

1956 és 1989 máig ható üzenete a nemzet egysége. Enélkül biztosak lehetünk abban, hogy nem hogy jövőnk, de mai jelenünk sem lehetne – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 35. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen vasárnap Budapesten.

LatorcaiLatorcai Csaba úgy fogalmazott: Nagy Imre „sorsfordító időkben” próbálta meg visszaszerezni Magyarország szuverenitását. Mint mondta,

1956 verőfényes októbervégi napjaiban megszűnt a félelem. Magyarország és a magyar emberek politikai identitástól és vallási hovatartozástól függetlenül összefogtak, és példátlanul széleskörű nemzeti egységet sikerült létrehozni”

– idézte fel.

A néhai miniszterelnök 1989. június 16-i újratemetési szertartása Latorcai Csaba szavai szerint a nemzet egységét és erejét mutatta meg.

Összekapaszkodott a nemzet a gyászban, a reményben és a bizakodásban”

– hangsúlyozta.

A miniszterhelyettes kiemelte: Nagy Imre és mártírtársainak sorsa mutatta meg azt, hogy az emberarcú szocializmus nem más, mint „fából vaskarika.”

Latorcai

Latorcai Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a történelem ma ismét tetemre hív bennünket és a kontinens népeit. „Új kihívások előtt állunk. A rég letűntnek hitt marxista ideológia és annak mai követői új köntösben ugyan, de ismét megpróbálják előírni és meghatározni, milyen módon, kikkel és hogyan éljünk együtt” – mondta.

Úgy folytatta: próbára teszik az európai nemzeteket, hogy vajon van-e elég ellenálló-képességük megőrizni mindazt az értéket, amely Európát és az itt élő népeket jelenti.

Ránk akarják kényszeríteni a genderideológiát, a fegyveres konfliktusban való részvételt, és súlyos pénzbüntetéssel, zsarolással azt, hogy kikkel éljünk együtt”

– sorolta a miniszterhelyettes, aki kiemelte: „nemzetünk szuverenitása olyan érték, amelyről semmilyen áron nem vagyunk hajlandóak lemondani.”

Latorcai

Rögzítette: a sikeres küzdelemhez arra van szükség, hogy „elődeink egységkovácsoló képességéből tanulva, érzékelve a ma kihívásait, összefogjunk.”

Szabadságunkat és szuverenitásunkat csakis úgy tudjuk megőrizni a miénknek, magyarnak és kereszténynek, ha Magyarország saját maga dönthet a sorsáról. Ha a magyar emberek felelős döntéseket hozva tudnak részt venni a saját és egész Európa sorsát befolyásoló kérdésekben”

– mutatott rá.

Latorcai Csaba azt mondta: legyen a magyarok szuverenitástörekvése kovász. „Olyan kovász, amely hozzájárul Európa szellemi és lelki megújulásához azért, hogy a napjainkban kontinensszerte tapasztalható, jövőtől és annak minden bizonytalanságától való félelem helyébe ismét a szárnyaló szabadság éltető és alkotó ereje lépjen” – mondta az államtitkár, majd Bibó István szavait idézve azzal zárta beszédét: a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!