Latorcai Csaba: Soha nem volt nagyobb szükség igazodási pontokra

Talán soha nem volt nagyobb szükség igazodási pontokra, mint most, a 21. század elején, a keresztek pedig fizikai, lelki és szellemi értelemben egyaránt igazodási pontok – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke kedden Drégelypalánkon, ahol felavatták a helyiek által megújított, az 1800-as évek végén állított Krisztus-szobrot.

 

LatorcaiLatorcai Csaba a Nógrád vármegyei településen, ahol megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról is, úgy fogalmazott: „Európa nyugati felében már nem érvényesek azok az erkölcsi törvények és erkölcsi parancsok, amelyek mentén mi szervezni tudjuk mindennapi életünket”.

Az Európai Uniót azért hozták létre kereszténydemokrata alapító atyái, hogy a békét szolgálja, a kontinensen ne pusztítson többé háború, ehhez képest azt látjuk, hogy az az Európai Unió, az az Európai Parlament és az az Európai Bizottság, amelynek a békén kellene őrködnie, sokkal inkább a háború kiterjesztésén munkálkodik, egyfajta háborús pszichózis tüzében égve”

– tette hozzá.

Latorcai Csaba azt mondta, június 9-én ki lehet állni a béke mellett, és segíteni lehet Európát abban, hogy visszatérjen keresztény gyökereihez, a kereszténydemokrata úthoz.

Az államtitkár az ünnepségen emlékeztetett, 2010 óta minden évben június 4-e a nemzeti összetartozás napja, a rendezvény végén a trianoni emlékművet is megkoszorúzták Drégelypalánkon.

Latorcai

Latorcai Csaba szólt arról, hogy Drégelypalánk a nemzeti összetartozás szimbólumává vált. Felidézte, hogy 1552-ben a törökökkel szemben néhány maroknyi hős Szondi György várkapitány vezetésével megpróbálta a lehetetlent, visszatartani a kereszténység elpusztítására törekvő hatalom hadait.

Szondi György az életét áldozta, de jutalma lett, hogy a nemzet egyik kiemelkedő hősévé vált - mondta, kitérve az áruló drégelyi vargára is, aki - miután aranyért ajánlotta fel a vár átadását - dicstelen halált szenvedett.

A KDNP egy paddal ajándékozta meg a drégelypalánkiakat. Latorcai Csaba ismertette, a pad rongy- és papírhulladékból készült, olyan technológiával, amely időjárásállóbbá teszi a fánál.

Latorcai

Mint mondta, ez az ajándék jól szimbolizálja, hogy a hagyomány és a modernitás kiegészíti egymást, sőt ez ad biztonságot, ez a kereszténydemokrácia lényege.

Közölte,

a KDNP tíz pontban fogalmazta meg, hogyan lehet megőrizni a hagyományokat és befogadni a modernitást, ezzel megújítva Európát.”

Latorcai Csaba arra kérte az ünnepség résztvevőit, hogy június 9-én támogassák őket abban, hogy ezen pontok mentén meg tudják újítani Európát, visszatérítve keresztény gyökereihez, a béke időszakához.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!