– December elején ismét a KDNP országos választmányának elnökévé választották. Mik lesznek az elkövetkezendő években a KDNP legfontosabb feladatai?

– December nyolcadikán a KDNP tisztújításának utolsó szakasza is lezárult, így a megválasztott tisztségviselőink – a helyi szervezetektől az országos vezetésig – megkezdhetik munkájukat, amelynek legfontosabb fokmérője majd a 2026-os országgyűlési választás lesz. Látszólag még sok időnk van, de az építkezésnek most kell elkezdődnie, ezért is fontos, hogy olyan tisztségviselőket sikerült választanunk, akik tisztában vannak a nagyjából másfél év múlva esedékes választás tétjével. A jövőbeli győzelem és a kormányzati pozíció megőrzése számunkra egyet jelent azzal a felelősséggel, hogy a mai nyugati világ túlfűtött liberális és újmarxista kísérleteivel szemben valódi magyar és európai alternatívát kínáljunk. Ebben rejlik a mai kereszténydemokrata politizálás pozitív lehetősége, és ezért hárul ránk hatalmas felelősség is.

– Mit jelent az imént említett kereszténydemokrata megközelítés a belpolitikában?

– A liberális és az újmarxista felfogások – számos eltérésük mellett – abban közösek, hogy az egyént, pontosabban a kötöttségeitől függetlenedő egyént állítják gondolkodásuk középpontjába, ezáltal a családot is csupán társadalmi konstrukciónak tartják. Ezzel szemben mi, kereszténydemokraták a családot nem emberi alkotásnak, hanem a Teremtő Isten tervének tekintjük. Erre építjük fel társadalom- és gazdaságpolitikánkat, ezért is támogatjuk a házasság intézményét, amelyet Nyugatról egyre többen támadnak a rosszul értelmezett szabadság nevében.

– Ha már a Nyugatot említette, miként lehet ma sikeres kereszténydemokrata politikát folytatni az Európai Unióban?

– Rendkívül nehéz! Amikor a Fidesz elhagyta az Európai Néppártot, mi maradtunk. Hittünk benne, hogy a nyugat-európai – legalább nevükben – kereszténydemokrata pártok visszatérnek az alapító atyák: Adenauer, De Gasperi és Schuman által megfogalmazott alapokhoz, és belátható időn belül politikai fordulat következik be. Az idei európai parlamenti választást megelőző kampány azonban éppen az ellenkezőjéről győzött meg minket. A hagyományos nyugati keresztény-konzervatív pártok ma már olyan posztkeresztény Európában látják a jövőt, ahol a hitet és az egyházak társadalmi tanítását a magánszférába száműzték.

Számunkra ez elfogadhatatlan, ezért hagytuk el a néppártot, csatlakoztunk a Patriótákhoz, egy olyan közösséghez, amelynek tagjai hisznek abban, hogy a társadalmi szolidaritáshoz szükség van a kereszténységből fakadó, közösen vallott és gyakorolt értékekre.

– A KDNP hosszú idő után lépett ki idén az Európai Néppártból, és csatlakozott a Patriótákhoz. Az utóbbi hónapok fényében hogyan értékeli a döntést?

– Az európai politikában új törésvonalak alakultak ki, melyek túlmutatnak a hagyományos bal-, illetve jobboldali megosztottságon. Ma már a globalisták állnak szemben a nemzeti érdekeket, a nemzeti önállóságot hirdető, azt meghatározónak valló Patriótákkal. Ebben az értelemben a néppártban egyértelműen a globalista, ezáltal pedig az európai politikában a föderalista szemlélet vált meghatározóvá. A Patrióták megalakulásával egy erős frakció jött létre, amely már most a brüsszeli elit valódi ellenzékévé vált, és reményeink szerint a jövőben tovább fog erősödni. Tény, hogy rendkívül komoly ellenszélben kell dolgoznunk, de pont a soros magyar elnökség idején lezajlott európai parlamenti viták mutatták meg, hogy mit jelent, ha a magyar miniszterelnök mögött már nemcsak a magyarok millióinak szavazata, hanem egy szervezett, európai szintű politikai erő is áll.

– A Patrióták megalakulása az európai politika izgalmas újdonsága volt 2024-ben, akárcsak az év végi kormányválságok Franciaországban és Németországban. Minek tulajdonítja mindezeket a 2023-ban még elképzelhetetlen változásokat?

– Politikailag valóban rendkívül turbulens éven vagyunk túl, amelynek a kérdésben kiemelt változások mellett az is újdonsága, hogy korábban alig ismert vagy alig pár hónapja alakult pártok rövid idő leforgása alatt jelentős társadalmi támogatottságra tettek szert. Elég, ha most csupán a romániai választásokra utalok. Mindez, meglátásom szerint, a korábban említett, keresztényalapú értékkonszenzus felbomlása nyomán megerősödött társadalmi megosztottság eredménye, amely a kommunikációs csatornák megváltozásával karöltve teret nyitott egy új politikustípus színre lépésének. Mindennek a következményei ma még beláthatatlanok, de az máris látszik, hogy a közösségi média megfelelő alkalmazása sokaknak fontosabbá válik, mint a kormányzóképességhez szükséges szakértelem. A szakmaiság és a politika értelmiségi jellege visszaszorulóban van.

– Mi lehet ennek a következménye?

– Rövid távon mélyülő belpolitikai válságok és Európa további gazdasági és politikai gyengülése a riválisaival szemben. Hosszabb távon a stratégiai tervezés lehetetlensége, amely nélkülözhetetlen nemhogy a felzárkózáshoz, de a pozíciók megtartásához, stabilizálásához is. Stratégiai tervezés hiányában ugyanis a legfontosabb célok meghatározása helyett csupán pótcselekvésekre telik. Jó példa erre az elmúlt egy évtized európai uniós politikája, amely kis túlzással többet foglalkozott a gendersemleges névmások használatával, mint a gazdasági versenyképesség fokozásával. 

Ne feledjük, hogy csupán idén látott napvilágot Mario Draghi jelentése, miközben az Egyesült Államok és Európa termelékenysége már legalább tíz éve elszakadt egymástól.

– Európa továbbra is igyekszik erősnek mutatni magát. Meghatározó európai politikusok úgy nyilatkoznak, hogy készek a kereskedelmi háborúra akár Kínával, akár az Egyesült Államokkal szemben, miközben az Ukrajnában zajló valódi háborúban is szintet akarnak lépni.

– A két dolog látszólag eltérő, de ugyanonnan fakadnak: Európa érdekeinek és lehetőségeinek rossz felismeréséből, valamint egyfajta arrogáns felsőbbrendűségből. Egy globalizálódott kapitalista társadalmi és gazdasági rendszerben élünk, ahol a bezárkózás politikája előre nem modellezhető következményekkel jár. A világgazdaságot összekötő sűrű szálak mára leginkább egy pókhálóra hasonlítanak, ahol ha meghúzzuk az egyik fonalat, az egész háló mozgásba lendül. Ugyanígy ha politikai szempontok alapján – az egyébként szükséges diverzifikáció helyett – megpróbálunk egy-egy államot vagy nagyvállalatot kikapcsolni a gazdasági vérkeringésből, annak nagyon távoli szektorokra kiható következménye is lehet. A folyamatok ugyanakkor egyértelműek, a politikai törésvonalak mentén a globalizációban egyfajta visszarendeződés vette kezdetét, azonban mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ez ne váljon egy új hidegháború kezdetévé. 

Az emberi életek megkímélése mellett ezért is kulcsfontosságú a szomszédunkban zajló valódi háború mielőbbi lezárása, amely remé­nyeim szerint 2025-ben megtörténhet.

– Az Országgyűlési tudósítások is leginkább a háború és a béke témája köré csoportosultak, háttérbe szorítva a jogalkotási folyamatokat. Az Országgyűlés alelnökeként miként értékeli az idén elvégzett törvényalkotási munkát?

– A december huszadikai ülésnappal várhatóan befejezzük munkánkat, amelynek eredményeként elmondhatjuk: több mint 180 törvényjavaslat került az Országgyűlés elé, amelyek közül előreláthatólag majdnem százat fogad el, köztük kiemelt fontosságú javaslatokat is. A parlamenti közbeszédet azonban a háború és a béke témája uralta, mi több, az idei év első felének kiemelt jogalkotási vitája Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyása volt – ami már 2023-ban elkezdődőtt. A háborús helyzet következtében az elmúlt évek gyakorlatán is változtatni kellett, ezért ősszel nyújtottuk be a 2025. évi költségvetést, amelynek zárószavazása már a rendkívüli ülésen, december huszadikán lesz. Természetesen a kihívás, a kérdés továbbra is az marad, hogy 2025-ben valóban beköszönt-e a béke vagy újabb, előre nem látható események, problémák nehezítik majd annak létrejöttét. Mindenesetre megnyugtató, hogy az Országgyűlés és a kormány, élén a miniszterelnökkel, mindent megtett és megtesz a béke és a gazdaság fellendítésének érdekében.

– Mindezek alapján mire számíthatunk idehaza 2025-ben?

– Az előttünk álló 2025-ös év valóban nem lesz könnyű, de ha jól dolgozunk, és a nemzetközi politikában is beérik néhány már folyamatban lévő kedvező változás, akkor a jövő év az építkezés éve lesz a szó szoros és annak átvitt értelmében is. Építkeznünk kell, hogy megerősítsük politikai közösségünk fundamentumait idehaza és nemzetközi téren egyaránt, és építkeznünk kell a családtámogatási rendszer kiteljesítése és a gazdasági növekedés élénkítése miatt is. 

Számításaim szerint a lakhatást és a hitelhez jutást legalább nyolc külön-külön is említésre méltó, együttesen pedig meghatározó hatású állami intézkedés segíti jövőre, amelyek közül külön ki kell emelnem a lakás- és kollégiumépítési tőkeprogramot, valamint a vidéki otthonfelújítási programot.

– És mit üzenne még az év hátralévő napjaira?

– Az év vége szimbolikus esemény, amely az ünnepeknek köszönhetően kiszakít minket a hétköznapok forgatagából. Igaza van Márai Sándornak, aki szerint az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Karácsonyhoz közeledve különös súlya van e gondolatnak még akkor is, ha egyre inkább kommercializálódik, jóformán csak egy fényárban úszó vásárlási lázzá válik egyik legfontosabb ünnepünk. A fény ugyanakkor a karácsony misztériumának jobb megértését segítő legfontosabb jelkép. XVI. Benedek pápa megfogalmazása szerint a fény jelképe olyan valóságot idéz fel, amely az ember legbensőbb énjét érinti: a jó világossága legyőzi a rosszat, a szeretet leküzdi a gyűlöletet, az élet győzelmet arat a halál felett. A karácsony erre a belső fényre, erre az isteni fényre emlékeztet, mivel újból és újból hirdeti Isten szeretetének végleges győzelmét a bűn és a halál felett. Miközben csodáljuk a fényt az utcákat járva, amikor gyertyát gyújtunk a templomban vagy amikor fellobban az adventi koszorú gyertyáinak lángja otthonunkban, nyíljon meg szívünk a valódi lelki fénynek is, és engedjük, hogy megszülethessen bennünk a megváltó Istengyermek. E gondolatokkal kívánok áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt valamennyi olvasónak és családjának!