Magyar betlehemesek az Európai Parlamentben

Január 7. és 9. között Brüsszelben tartották a nemzetközi Csillagénekes mozgalom találkozóját, melyen magyar betlehemezők is részt vettek. 

Magyar betlehemesek Brüsszelben

2019. január 8-án Rainer Wieland, az Európai Parlament alelnöke fogadta az európai csillagénekeseket, köztük a történelmi Magyarország betlehemes küldöttjeit az Európai Parlament (EP) brüsszeli kupolatermében. Az alelnök meleg hangú köszöntő beszédében a betlehemezés fontosságát hangsúlyozta.

Különös ajándék volt magyar diákjaink számára, hogy idén az Európai Parlament protokolláris főbejáratát magyar betlehemezőink jelölhették meg a „Christus Mansionem Benedicat / Krisztus áldja meg ezt a házat!” civilizációs imádság jelével! Ezen a bejáraton minden magas rangú küldöttség áthalad majd a fontosnak ígérkező 2019-es esztendőben! Az angol, német, francia nyelvek mellett a magyar közösségek hangját képviselve, „magasra tehettük a civilizációs lámpást” az EP-ben!

Magyar betlehemesek Brüsszelben

A nemzetközi rendezvény után a magyar betlehemezőket képviselő Háromkirályok találkoztak többek között a KDNP-s Hölvényi György és az RMDSZ-es Winkler Gyula, illetve Sógor Csaba képviselőkkel, valamint munkatársaikkal is. Csillagének kíséretében, egy szívélyes találkozás keretében, az újévi áldás jelével (20+C+M+B+19) jelölték meg számos képviselő irodájának ajtaját.

Magyar betlehemesek Brüsszelben

Öt éve jövünk civilizáció-tudatos iskolák kimagasló minőségű pedagógusaival és diákjaival az EP-be. Idei brüsszeli delegációnkat Harmat József (Kistelek), Garai-Szabóné Póth Edit (Hódmezővásárhely, Varga Tamás Általános Iskola), Jáger Enikő (Tasnád) és Benedek Ramona (Nagyvárad, Szent László Líceum) csoportvezetők révén Garai Dominika, Dávidházi Dóra, Gyurkó Edit, Harmat Dorina, Dohi Csenge, Daniel-Cristian Domuţa, Kovács László István, Illés Nándor Attila és Benedek Boglárka alkotta.

A civilizációs megújulást szorgalmazó, egyre szélesedő betlehemes mozgalmat az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány jelentős erőforrásokkal támogatja „Székelykapuk – Zöldkapuk” című programja keretében. „Székelykapus”, azaz civilizáció-tudatos diákjaink, pedagógusaink Kárpát-medencei összefogásban kapcsolódnak az európai csillagénekes mozgalomhoz.

Magyar betlehemesek Brüsszelben

Magyar és társnemzeti közösségekben, sok száz településen előadott betlehemezés révén felkarolunk egy missziós partneriskolát Kongóban is, ahol több száz gyermek éves iskoláztatását támogattuk. A „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elv mentén „a szülőföldön való boldogulás” támogatásának jegyében, nagylelkű, vállalkozó, alkotó szellemiségre inspirálunk, hiszen ilyen fiataloké lesz a jövő! Programunkban a fiatalok visszatalálnak saját, eredeti lelkületükhöz, felszabadulttá, örömtelivé és elkötelezetté válnak. Tavasszal népszerű ökológiai akciót is szervezünk…

Négy éve minden évben Ferenc pápától indulunk Brüsszelbe. A gépies globalizáció alávetési folyamataival szemben az ember közösségeinek valódi felemelése igazi civilizációs megújulás lesz! Ezt szorgalmazzuk! Felemelő küldetés ez!

Az Európai Parlamentbe közvetlenül a COMECE (EU-s tagországok püspöki konferenciáinak titkársága) székhelyéről indultunk. A Kárpát-medence „zegzugait”, társnemzeti közösségeit bejáró csoportjaink százai idén is nagyon messze el tudták vinni a civilizációs áldást: Christus Mansionem Benedicat!

Varga-Berta József

programvezető

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!