Az alábbiakban közöljük Dr. Latorcai Jánosnak, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnökének beszédét, amelyet Barankovics István mellszobrának koszorúzási ünnepségén mondott el Budapesten.
„A kereszténység nem mindenki számára kötelező hit ugyan, de mindenki számára erkölcsi és kulturális érték.”
Barankovics István ma is érvényes gondolatával köszöntöm a:
Tisztelt Frakcióvezető urat, Elnök asszonyt, Kuratóriumi Elnök urat, a diákságot és minden kedves vendégünket!
Egy évvel ezelőtt, amikor az itt álló szobor leleplezésre került és megemlékeztünk Barankovics István életútjáról, akkor felidéztem azt a politikai és erkölcsi dilemmát, ami elé Rákosi állította Barankovicsot a Mindszenty per kapcsán. Barankovics tisztában volt a helyzet súlyosságával, amikor így felelt:
„Csak a lét és a becsület között van választásom, de a becsületet választom.”
Ez a válasz ugyan nem vezetett likvidálásához, nem oltották ki életét, de a Demokrata Néppárt megszűnését és Barankovics kényszerű emigrációját eredményezte. Barankovics szeretett hazája elhagyására kényszerült, csak jóval halála után, éppen 22 évvel ezelőtt hamvaiban térhetett haza az Egyesült Államokból.
Barankovics az üldöztetések és az emigráció idején is mindvégig hű maradt elveihez, nemcsak hitte, hanem tudta is, hogy a legműködőképesebb koncepció az, ha a nemzetet egyfajta keresztény alapokon nyugvó erkölcsi konszenzus irányítja. Az államnak sohasem szabad a polgáraira erőltetnie a keresztény hitet, ezzel szemben a törvényeknek keresztény felfogásból kell fakadniuk és tükrözniük kell az egyházak társadalmi tanítását – vallotta máig aktuális érvénnyel.
Barankovics István harcos kiállása mind a barna mind a vörös diktatúra ellen rávilágít a XX. század, de talán azt is mondhatjuk, hogy az emberi történelem egyik legnagyobb és legnyugtalanítóbb ellentmondására, miszerint azok gyakorolják a legnagyobb fokú intoleranciát és erőszakot, akik azok okát a vallásban vagy a nemzetben vélik megtalálni.
Ez a szemlélet sajnos a XX. század diktatúráinak bukását követően sem merült feledésbe, sőt a nyugati világban fellángoló kultúrharc, a multikulti és az antirasszista mozgalmak is azt a kollektivista osztályharcos szemléletet viszik tovább, ami a múlt században százmilliós nagyságrendű áldozatot követelt.
S, hogy ez a veszély mekkora és mennyire aktuális, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány hangulatvizsgálati jelentései, melyek trendszerűen mutatják a szélsőbalos eszmék előretörését. Az utóbbi években rendkívüli módon megnőtt a magukat marxistának vagy szocialistáknak valló fiatalok aránya az Egyesült Államokban. A tengerentúlon a 16 és 39 közötti korosztály legnépszerűbb eszméje ma már a marxizmus és Európa nyugati részén a liberalizmussal már ez párosul.
Nekünk magyaroknak, akik megéltük azt a szörnyűséget, amit a vörös diktatúra jelentett kötelességünk nemcsak emlékezni, hanem emlékeztetni is. Az Országgyűlés, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Barankovics István Alapítvány ennek szellemében támogatnak kiadványokat, tudományos és pedagógiai projekteket és szerveznek konferenciákat.
Ezért is tartom különösen fontosnak, hogy az egykor az ÁVH-nak is otthont adó irodaház ma már Barankovics István nevét viseli, akinek itt, a bejáratnál elhelyezett szobra mindenkinek lehetőséget ad, hogy a hazai kereszténydemokrata politizálás atyjával szemmagasságba kerülhessen.
Egy olyan ember szemébe nézhetünk, aki nemcsak saját korát és annak geopolitikai kötöttségeit értette, hanem felismerve nemzeti létünk sorsszerűségeit, a jövőbe is képes volt tekinteni.
Meggyőződésem, hogy ha Barankovics István öröksége szellemi iránytűként segíti az itt dolgozók munkáját, akkor remélhetjük, hogy élhetőbb jövő elé nézünk Magyarországon és az Európai Unióban is.
