A magyaroknak joguk van megvédeni a határaikat

A keresztényüldözésről és Európa hagyományos értékeinek megvédéséről volt szó Orbán Viktor miniszterelnök és Marc Fromager, a Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) franciaországi szervezete igazgatójának szerdai megbeszélésén a Karmelita kolostorban - közölte Havasi Bertalan.

Orbán Viktor miniszterelnök (b), Marc Fromager, a Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) franciaországi szervezete igazgatója (k) és Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője (j) (Budapest, 2019.05.22. Fotó: Szecsődi Balázs, Miniszterelnöki Sajtóiroda)

A segélyszervezetnek több, Magyarországgal közös projektje is volt már, például 2017-ben az iraki Tell-Aszkuf keresztény kisváros újjáépítése.

A megbeszélésen Fromager elmondta, sokat járt a Közel-Keleten és sok megégett ikont látott: a radikális muszlimok leginkább a szent tárgyakat, szent helyeket pusztítják. Az üldözött keresztények számára az egész év nagyböjt, minden nap nagypéntek - fogalmazott, hozzátéve: becslések szerint 200 millió keresztény, vagyis Krisztus követőinek 10 százaléka nem gyakorolhatja hitét teljesen szabadon.

A tárgyaláson kitértek a világ más területein zajló egyházellenes támadásokra, így az ázsiai keresztények üldözésére is, illetve beszéltek az egyre inkább elvilágiasodó Európa problémájáról is.

Orbán Viktor és Marc Fromager egyetértett abban, hogy a nyugati bevándorláspolitika a migránsokkal együtt a Közel-Kelet problémáit is importálja. Franciaországnak például már vannak "elveszített területei", ahol az állam helyett szalafista prédikátorok jelentik a törvényt - hangzott el.

Orbán ViktorMarc Fromager, a Szükséget Szenvedő Egyház (ACN) franciaországi szervezete igazgatója (b) és Orbán Viktor miniszterelnök (j) (Budapest, 2019.05.22. Fotó: Szecsődi Balázs, Miniszterelnöki Sajtóiroda)

Marc Fromager szerint minden országnak a sajátosságai szerint kell a menekültkérdéshez viszonyulnia. Kifejtette: a magyarokban bűntudatot akar ébreszteni a média és Brüsszel. Ma már azonban a francia átlagpolgár is egyre gyanakvóbb a sajtóban olvasottakkal, látottakkal szemben, aggódik a migrációs invázió miatt, így egyre könnyebben megérti, hogy a magyaroknak joguk van megvédeni a határaikat - idézte fel egy korábbi előadását az ACN igazgatója.

A magyar miniszterelnökkel egyetértettek abban, hogy a keresztényi segítségnek az a legjobb módja, ha a konfliktusok helyszínén tesznek meg mindent a békéért: azok, akik a háborús helyzet elől a határ menti táborokba menekülnek, még hazamehetnek, ám Európából soha nem fognak visszatérni.

Orbán Viktor és Marc Fromager az európai népesedési válságról is eszmét cseréltek, megállapították: a kezelésére két megoldás létezik. Vagy szorgalmazzák a születéseket azzal, hogy a politika középpontjába a családok érdekeit helyezik, vagy pedig a migrációs áramlatokat szorgalmazzák. Ma Nyugat-Európa csak az utóbbi megoldást használja, de ezzel veszélybe sodorják a kontinens jövőjét - hangzott el a találkozón.

Marc Fromager Az Egyház a Világon című folyóirat főszerkesztője is. Rendszeresen publikál a keresztényüldözés és vallásszabadság témájában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!