Magyarország elutasítja a migrációs paktum végrehajtását

Az Európai Bizottság semmit nem változtatott migrációpárti álláspontján, a lehető legnagyobb előrehaladást kívánja elérni az uniós menekültügyi és migrációs paktum végrehajtásában, ezt Magyarország elutasítja - jelentette ki Rétvári Bence pénteken, Luxembourgban. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára felháborítónak nevezte, hogy Brüsszel nem az európai családok, valamint az európai gazdaság megsegítésére fordít hárommilliárd eurót, hanem a migrációs paktum elősegítésére.

Rétvári

 

Az EU-tagországok belügyminisztereinek tanácsülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva Rétvári Bence azt mondta: a 40 éves schengeni térség soha ilyen rossz állapotban nem volt. A belső határok nélküli Európa messzebb van, mint az elmúlt negyven évben szinte bármikor, ami a hibás migrációs politikának köszönhető.

Bármi történhet Európában, bármekkora közbiztonsági kockázatot és költséget jelent az illegális migráció, továbbra is a migrációs paktum erőltetése az, ami az Európai Bizottság tevékenységére jellemző

– tette hozzá az államtitkár. Hangsúlyozta: mindnyájan tudjuk, hogy ez sohasem fog működni, ez soha nem fog megvalósulni. Ezt minden józan gondolkodású ember tudja, ennek ellenére az Európai Bizottság továbbra is erőlteti a menekült és migrációs paktumot, valamint a migránsok kvóták szerinti áttelepítését.

Magyarország nem adta le a menekültügyi és migrációs paktum végrehajtására vonatkozó nemzeti tervét, hiszen nem fogjuk végrehajtani az áttelepítéseket

– szögezte le Rétvári. Elmondta, hogy az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta azon tervét is, mi szerint hárommilliárd eurós pénzügyi alapot hoz létre a migrációs paktum végrehajtásának elősegítésére.

Akkor, amikor egész Európában lassul a gazdasági növekedés, amikor minden európai országban romlanak a megélhetési feltételek, akkor az Európai Unió arra költi a pénzét hárommilliárd euró értékben, hogy a migrációs paktumnak a végrehajtásához nyújtson anyagi segítséget a tagállamoknak.

Felháborító, hogy nem az európai családok, valamint az európai gazdaság megsegítésére fordít hárommilliárd eurót az Európai Bizottság, hanem a migrációs paktum elősegítésére

- fogalmazott az államtitkár, leszögezve: ez rendkívül elhibázott döntés. Az európai embereket kéne szolgálnia az Európai Bizottságnak, nem pedig a migránsokat és nem pedig a háborúnak az ügyét.

A józan ésszel és Magyarország álláspontjával ellentétes az is, hogy az Európai Bizottság figyelni fogja, hogy a tagállamok visszafordítanak-e migránsokat a határokon, és vizsgálni fogja azt, hogy a tagállamok segítséget nyújtanak-e a kérelmek benyújtásához – folytatta Rétvári Bence.

Kifejtette: ha a tagállamok azt mondják, hogy valaki illegálisan jött át a határon, és menjen vissza, akkor azt az Európai Unió jogellenes tagállami magatartásnak nyilváníthatja. Büntetni fogja, ha valamely ország a saját határán az illegálisan érkezőket megállítja és visszafordítja, nem pedig bekíséri az úgynevezett migránsgettókba és ott segítséget nyújt a menekültügyi kérelmeknek a kitöltéséhez.

Az Európai Bizottság figyelni fogja továbbá azt is, hogy mindenhol vannak-e olyan szervezetek, amelyek a migránsok számára jogi segítséget nyújtanak. Ez teljes mértékben életszerűtlen, ezt Magyarország elutasítja – közölte az államtitkár.

Úgy összegzett: látható tehát, hogy ugyanazt a hibás politikát folytatják, hogy

a migráció tekintetében továbbra is teljes vakság jellemző az Európai Bizottságra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!

 

 

BESbswy