Magyarország megőrzi a keresztény kultúra értékeit

A kereszténység, a keresztény kultúra értékeinek fennmaradását kívánja szolgálni a kormány azzal, hogy három év alatt több mint kétmilliárd forintot fordít a 800 éves jáki templom teljes felújítására – hangoztatta Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KDNP alelnöke szerdán a Vas megyei Jákon tartott sajtótájékoztatón.

Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár, a KDNP alelnöke

Soltész Miklós azt mondta, köztudott, hogy a jáki templom milyen kultúrtörténeti, építészeti és szakrális jelentőséggel bír, éppen ezért megújítása nemcsak a katolikus emberek, a hívők számára fontos, de mindenkinek örömöt okoz, aki tiszteli és óvni szeretné a múlt értékeit.

Hozzáfűzte: olyan mértékű és léptékű templomfelújításra, mint amilyen hamarosan Jákon kezdődik, talán csak a bélapátfalvai ciszterci templom felújítása hozható fel példaként, amire másfél évvel ezelőtt a kormány szintén 2 milliárd forintot adott.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón a térségben zajló további templomfelújításokról szólva kiemelte, hogy a szentgotthárdi Nagyboldogasszony templom felújítása 550 millió forintos támogatással valósulhat meg, illetve a közeljövőben megújul a magyar és osztrák határ közvetlen közelében lévő rönöki templom is.

V. Németh Zsolt, a földművelésügyi tárca államtitkára, a térség országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy 2013-ban 150 millió forintos kormányzati támogatásból a jáki templom homlokzati részét már sikerült megújítani. Az átadáskor Orbán Viktor miniszterelnök elkötelezte magát a folytatásra, a kormány pedig nemrég a templom teljes restaurálásról döntött – közölte.

Ismertetése szerint a támogatást három évre elosztva kapja a szombathelyi egyházmegye. Már az idén elkészül a részletes felújítási program, elkezdődik a templombelső régészeti feltárása, és a restauráláshoz is hozzáfognak a szakemberek.

Jövőre befejeződik a belső tér felújítása, helyreállítják a teljes külső homlokzatot, és felépül mintegy 300 millió forint értékben egy látogatóközpont is. A harmadik évre marad a templom nyugati kapujának teljes restaurálása, illetve a templom környékének rendbetétele.

Rátkai László jáki plébános a sajtótájékoztató előtt az MTI-nek elmondta: a felújítás során komoly régészeti kutatás zajlik majd a 13. századi román stílusú templom belsejében, számításai szerint megtalálhatják akár az egykori Ják nemzetség és a templomot alapító bencés szerzetesek földi maradványait is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!