Magyarország sikeresen megvívta a harcot a járvány ellen

Az ellenzék a tényekkel szemben megpróbálja befolyásolni az embereket, és ha baj van, a baloldalra nem lehet számítani – hangsúlyozta hétfői, napirend előtti felszólalásában Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese a parlamentben.

Vejkey Imre hangsúlyozta: Magyarország sikeresen megvívta a harcot a koronavírusjárvány ellen, nemzetközi elemzések szerint az ország egyike a legsikersebben védekező országoknak egészségügyi és gazdasági szempontból is. A kormány intézkedéseivel eredményesen mérsékelte a válság káros következményeit – fogalmazott.

Úgy látja azonban,  az ellenzék a tényekkel szemben megpróbálja befolyásolni az embereket, és ha baj van, a baloldalra nem lehet számítani. A kereszténydemokrata politikus közölte: a járványügyi adatok egyre kedvezőbbek, jól halad az oltás, a védekezés eredményes, de a járvány még nem ért véget, és továbbra is fontos betartani a szabályokat, valamint felvenni az oltást.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára válaszában kifejtette: köszönet illeti az egészségügyi dolgozókat. Az átoltottság tekintetében rendkívül jól áll az ország, jobban halad az oltás, mint más, gazdagabb országokban – mondta. Hozzátette: Magyarországon 47,1 százalékos az átoltottság, ami jobb arány, mint az Egyesült Államokban.

A KDNP alelnöke megjegyezte: az ellenzék nem segíti a védekezést, sőt álhíreket terjeszt, így óriási veszélyt jelent a járvány elleni védekezésre a baloldal politizálása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!