Jövő év január 1-jétől bevezeti a kormány a közszolgálati életpályák összehangolt rendszerét, az életpályamodelleket és az új javadalmazási rendszert – derül ki a kedden ismertetett Magyary Zoltán Közigazgatás-fejlesztési Programból. Navracsics Tibor újságíróknak az elkövetkező időszak változásai közül a legfontosabbnak a 2013. január 1-jétől létrejövő járási kormányhivatalokat nevezte, továbbá a kormány-tisztviselői életpályaprogram beindítását és a közigazgatási eljárások egyszerűsítését. A program szerint 2011. december 31-ig egy folyamatosan frissülő állami feladatkatasztert készítenek; befejezik az alapítványok, közalapítványok rendszerének felülvizsgálatát; tovább csökkentik a vállalkozói adminisztratív terhek mértékét.
A bemutatón Navracsics Tibor arról beszélt: a közigazgatás alapvető célja Magyarország, a magyar nemzet szolgálata, hogy ismét Európa egyik legvirágzóbb, legstabilabb, leginkább előrehaladó nemzete legyen. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a budapesti rendezvényen emlékeztetett: 1990 óta mintegy ötven kormányhatározat született a közigazgatás racionalizálásáról, ezeket azonban nem követte cselekvés. Ezért szakítani kell az elmúlt húsz év rossz hagyományaival, és egy olyan cselekvési tervre van szükség, amely prognosztizálhatóvá teszi a változásokat a közigazgatás résztvevői és az érdeklődők számára. Kifejtette: a Magyary Program, amely közelebb visz minket a jó államhoz, négy fő beavatkozási területet jelöl meg: a szervezetfejlesztést, továbbá a feladatok meghatározása, az eljárások és a személyzet területén történő előrelépést. Mint fogalmazott, egy olyan közigazgatásra van szükség, ahol a polgár nem egy kafkai ismeretlen, kiszámíthatatlan, áttekinthetetlen, a saját életét nehezítő intézménydzsungelt lát, hanem egy olyan partnert, amelyet ő a pénzéből tart el, és azért cserébe a legmagasabb színvonalú munkát és a legbarátságosabb ügyintézést kapja. Gál András Levente közigazgatási államtitkár a Magyary Programot egyfajta leltárnak nevezte, amely egy kiáltvány, egy vitairat.
A bemutató után Navracsics Tibor újságíróknak az elkövetkező időszak változásai közül a legfontosabbnak a 2013. január 1-jétől létrejövő járási kormányhivatalokat nevezte, továbbá a kormány-tisztviselői életpályaprogram beindítását és a közigazgatási eljárások egyszerűsítését. Arra a kérdésre, hogy az átszervezések járhatnak-e elbocsátásokkal, úgy reagált: ez örök kérdés, amelyre az örök válasz szerinte az, hogy ez mindig a feladattól függ. Az életpályamodellről egyebek mellett azt mondta, hogy szeretnének egy érzékeny teljesítményértékelési rendszert kidolgozni, valamint egy ezzel összefüggő előremeneteli szisztémát.
A Magyary Zoltán volt kormánybiztos és egyetemi tanár nevét viselő program szerint jövő év január 1-jétől bevezetik a közszolgálati életpályák összehangolt rendszerét, az életpályamodelleket és az új javadalmazási rendszert. A stratégia alapján az idei év végéig létrejön a kormányzati személyügyi centrum a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium keretein belül az egységes személyzeti politika működtetése érdekében, augusztus 31-ig pedig kidolgozzák a közszolgálat egységes hivatásetikai szabályzatát. Még idén szeptember 30-ig új e-közigazgatási, valamint számonkérhetőségi és antikorrupciós intézkedési tervet fogadnak el. Emellett - a program 33 pontból álló intézkedési terve szerint - 2011. december 31-ig egy folyamatosan frissülő állami feladatkatasztert készítenek; befejezik az alapítványok, közalapítványok rendszerének felülvizsgálatát; tovább csökkentik a vállalkozói adminisztratív terhek mértékét.
Jövő június végéig létrehozzák a Nemzeti Egységes Kártyarendszert. 2012 végéig felülvizsgálják a gazdasági társaságok rendszerét; elvégzik a területi államigazgatás szervezetrendszerének átalakítását és a kormányhivatalok integrációját; egyszerűsítik a lakosságra nehezedő adminisztratív terhek mértékét; sztenderdizálják a közigazgatási eljárásokat.