A mai magyarok méltó utódai az 1956-os hősöknek

Dr. Simicskó Istvánnak, a KDNP alelnökének, parlamenti frakcióvezetőnek véleménycikke a Magyar Nemzetben jelent meg.

Simicskó István cikke

Nemzeti ünnepeink fontos helyet foglalnak el az életünkben, hiszen megannyi üzenetet, jelentést és tanulságot hordoznak önmagukban, meghatározva ezzel identitásunkat és a világról, azon belül pedig a magyarságról alkotott képünket. A XXI. század rohanásában mégis hajlamosak lehetünk elsiklani jelentőségük felett, pedig érdemes lassítani és átgondolni mindazt, amire ezen piros betűs napokkal maga a történelem emlékeztet mindannyiunkat.

A kikapcsolódás mellett fontos, hogy átérezzük az ünnep üzenetét is, amely a magyarság eredményeivel, veszteségeivel, diadalával és tragédiájával együtt is azt hirdeti, hogy itt vagyunk konokul úgy, amilyennek az Isten megteremtett minket, és ez nem is fog megváltozni. Sokan próbálták meg elérni ennek az ellenkezőjét, de az ünnepelt hőseink ezt nem hagyták. Mi sem fogjuk!

Simicskó István 56-os megemlékezése

Október 23-a olyan dátum, amely a nem is olyan távoli múltból ad nekünk útmutatást, hogy a világunkat jobban megértsük, és életünket a megfelelő, jó irányba tereljük

Miben szolgálnak példaképül ’56 hősei, mit tanulhatunk tőlük azóta is? Nem mást, mint a szabadságért mindvégig küzdeni tudást és áldozatvállalást; hogy

egy nép az idegen elnyomással és az idegeneket vakon kiszolgáló kommunista hatalommal szemben is képes cselekedni, egyenes gerinccel és büszkén,

Dávidhoz hasonlóan, megütközni Góliáttal. Mindezt úgy, hogy a forradalom minden résztvevője tudta, tettük miatt a szó szoros értelmében az életük forog kockán.

1956-ban szüleinkben, nagyszüleinkben ott volt a tűz, amely égett Hunyadi János várvédőiben, Rákóczi Ferenc kurucaiban, vagy 1848 idusán az elnyomást többé nem tűrő lelkes tömegekben.

A különleges helyzetek különleges embereket emelnek fel, és különös adottságokat hoznak felszínre. A szív győzelme, amikor fegyvert vesz valaki a kezébe a túlerővel szemben. A hazájukért, nemzetükért, családjukért a végsőkig küzdeni kész magyarok mutatták meg elszántságukat és erejüket 1956-ban.

A teljes írás ide kattintva olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!