Megérkezett a Szentatya Romániába

Leszállt pénteken fél 12 előtt nem sokkal a Ferenc pápát szállító repülőgép a bukaresti Henri Coandă légikikötőben, és a szentatya megkezdte háromnapos romániai látogatását – adja hírül a Kronika.ro. Óriási várakozás előzi meg a katolikus egyházfő apostoli körútját.

Ferenc pápa megérkezik Romániába (Fotó: Vatican News)

Ferenc pápát Klaus Johannis államfő és felesége, Carmen fogadta a bukaresti Henri Coandă repülőtéren, ahol rengetegen – köztük nagyon sok gyermek – várták a katolikus egyházfőt. A légikikötő kifutópályája előtt leterített vörös szőnyeg közelében tartózkodtak a romániai katolikus egyházfők, közöttük az erdélyi magyar katolikus egyházi vezetők is, élen Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel.

Ferenc pápa őket is köszöntötte, Böcskei László nagyváradi megyés püspök kezet is csókolt neki. A szentatya fővárosi programja az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palotában kezdődik, ahol a román államfőn kívül Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, illetve a civil társadalom képviselőivel és a diplomáciai testület tagjaival is találkozik. Pénteken délután Daniel ortodox pátriárkával találkozik zárt ajtók mögött, majd beszédet mond a román ortodox egyház állandó zsinata előtt.

Ferenc pápa és Daniel pátriárka – az ortodox hívők jelenlétében – közösen keresi fel a még befejezetlen, de tavaly decemberben már felszentelt ortodox székesegyházat, a Nemzet Megváltása-katedrálist. Este a pápa szentmisét mutat be a bukaresti Szent József római katolikus székesegyházban, amit környező utcákban és tereken kivetítőkön követhetnek figyelemmel a hívek.

Ferenc pápa érkezése előtt videoüzenetben köszöntötte romániai híveit. „Járjunk együtt, amikor megtanuljuk megőrizni gyökereinket és a családot, amikor gondoskodunk a gyermekek és a mellettünk élő testvéreink jövőjéről, amikor legyőzzük félelmeinket és előítéleteinket, amikor engedjük, hogy leomoljanak azok a korlátok, amelyek elválasztanak egymástól” – idézte a szentatya üzenetét az MTI.

Pietro Parolin bíboros, a szentszék államtitkára szerint Ferenc pápa romániai látogatása – amelynek egyik kiemelkedő állomása Csíksomlyó lesz – azt szolgálja, hogy túl lehessen lépni a „történelmi megosztottságon”. Megenyhült az ortodox egyház Rengeteg jelző elhangzott a hivatalos bejelentés óta Ferenc pápa romániai, erdélyi látogatásának jelentőségével kapcsolatban, ezek közül elég csupán a történelmit megemlíteni.

De hogy valójában mekkora horderejű esemény – mondhatni szenzáció – a május 31. és június 2. közötti apostoli körút, az abban is megmutatkozik, hogy a Google keresési találatai között két és félmillió fölött jár a pápa + Erdély összetétel. Az erdélyi katolikus hívek körében több évtizedes várakozás előzte meg Szent Péter utódjának látogatását (a kommunizmus éveiben egy ilyen vizit szóba sem jöhetett), éppen ezért leplezetlen csalódást okozott egyházi berkekben, hogy II. János Pál 1999-ben felkereste ugyan Romániát, de vendégeskedése csak Bukarestre szorítkozott.

Bár a később szentté avatott János Pál történelmet írt azáltal, hogy ő volt az első római katolikus egyházfő, aki többségében ortodox országba látogatott, ennek az lett az ára: Erdélyt és az ott élő magyar híveket nem keresheti fel. Azóta olyannyira enyhült a román ortodox egyház álláspontja, hogy már tavaly szívesen látták volna Krisztus földi helytartóját Romániában, sőt az erdélyi körútra is rábólintottak.

A Vatikán azonban nem kívánt asszisztálni Erdély és a Román Királyság egyesülése centenáriumának megünnepléséhez, mindazonáltal Ferenc pápa ragaszkodott ahhoz, hogy a lakosság mintegy öt százalékát kitevő római, illetve görög­katolikusok kívánságának eleget téve felkeresse őket. „Számunkra öleléssel és bátorítással, ajándékkal és kihívással ér fel, hogy beteljesül a szentatya által a romániai katolikus püspököknek tavaly tett ígérete, miszerint otthon akarja meglátogatni híveit Erdélyben” – árulta el érdeklődésünkre a pápalátogatás előzményeit és várakozásait Böcskei László nagyváradi megyéspüspök.

Bár a szentatya idén négy helyszínt – Bukarest, Balázsfalva, Csíksomlyó és Jászvásár – is felkeres Romániában, jelzésértékű, hogy ezek közül egyedül a székelyföldi Mária-kegyhelyen, a katolikus székelyek közel félezer éves búcsújáróhelyén tart szabadtéri misét. Tekintettel arra, hogy a csíksomlyói hegynyeregbe évről évre több százezren elzarándokolnak, nem lesz ez másképp a június elsejei szertartáson sem.

Államfőnek kijáró biztonsági intézkedések Valamennyi helyszínen példa nélküli, államfőnek kijáró biztonsági intézkedések előzik meg a Bukarestbe pénteken délelőtt megérkező pápa útját, és mindez hatványozottan igaz Csíksomlyóra, ahol a román kormányőrség több mint tízhektáros biztonsági övezetet alakított ki, és ide kizárólag az előzetesen regisztráltak léphetnek be szombaton tüzetes átvizsgálás után.

A szentatya helikopterrel érkezik Székelyföldre, ahol öt órát tölt majd, pápamobiljával közelíti meg az átépített somlyói Hármashalom-oltárt, ugyanakkor szűk körű ebéden is részt vesz az erdélyi katolikus püspökökkel. A román szakszolgálatok munkatársai már hónapokkal az esemény előtt alaposan átfésülték a pápa útvonalát, minden egyes négyzetméterét felkutatták például a csíksomlyói Jakab Antal-háznak, ahol a jeles vendég ebédelni és pihenni fog. Szinte borítékolható, hogy a közvetlenségéről híres, a szigorú szabályokra sokszor fittyet hányó egyházfő ezúttal sem fog ódzkodni testközelből is kontaktust teremteni, kezet rázni a hívekkel, ami ugyancsak próbára teszi a biztonságát szavatoló pápai hadsereg, valamint a román szolgálatok éberségét.

Böjte Csaba ferences szerzetes korábban lapunknak elmondta, páratlan lehetőségnek tartja Ferenc pápa látogatását arra, hogy a székelyföldi, erdélyi magyarság a nagyvilág elé tárja céljait, álmait. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője – aki május 8-ai vatikáni látogatása során a gyermek Jézus szobrával ajándékozta meg a szentatyát – szombaton ezer gyermekkel fogadja az egyházfőt Csíksomlyón, ahol ismételten arra fogja kérni, hogy nyilvánítsa a gyermek Jézus ünnepének a gyereknapot, június elsejét. Székelyföld megyei és települési önkormányzatai egyébként hatalmas lehetőséget látnak a látogatásban arra, hogy megismertessék, megszerettessék az elsősorban a Kárpát-medencéből, ugyanakkor a világ minden tájáról érkező zarándokokkal a többségében magyarok lakta régiót, annak látványosságait és értékeit.

A cél az, hogy hogy minél többen maradjanak a térségben a június elsejei pápalátogatás és a pünkösdi búcsú közötti egyhetes időszakban, amelyet különböző programokkal töltenek meg. Mise latinul és magyarul, fohász románul Csíksomlyón A Vatikán honlapján megjelent a csíksomlyói mise részeit és szövegeit tartalmazó liturgikus könyv: a szertartás szinte végig latin és magyar nyelven zajlik.

A fohászok közül az első kettő magyar nyelven hangzik el, az elsőben a pápáért és a papságért, a másodikban a politikai vezetőkért imádkoznak annak érdekében, hogy segítsék az állampolgárok méltóságának védelmét, valamint támogassák a családokat. A harmadik és negyedik fohász román nyelven a papi hivatásért és a keresztényekért szól, az utolsó fohász pedig németül a halottakért.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!