„Meghurcoltak” címmel állandó kiállítás nyílt Kunszentmártonban

Dr. Latorcai Csaba a Miniszterelnökség Területfejlesztési Miniszter Hivatala parlamenti államtitkára nyitotta meg Kunszentmártonban azt az emlékkiállítást, amely Meghurcoltak címmel, az ’50-es évek elején, a kommunista diktatúra által, Budapestről az alföldi városba kitelepítettek emléke előtt tiszteleg.

A tárlat anyaga a negyvenes, ötvenes évek társadalmi légkörét idézi fel, és a kuláknak bélyegzett kunszentmártoni, valamint a Budapestről Kunszentmártonba kényszerrel kiköltöztetett családok szenvedéseit mutatja be.

 

Dr. Latorcai Csaba rámutatott, hogy a kiállítás egyfajta mementóként állítja elénk a bolsevik diktatúra borzalmait, amelyeket honfitársaink százai, ezrei voltak kénytelenek átélni az 1940-50-es évek fordulóján. Milyen volt megtapasztalni a csengőfrászt, a kitelepítést, a „kulák” megbélyegzést, a vallásüldözést.

A bolsevik diktatúra az éleződő osztályharc nevében, szinte bárkit a kitelepítés, vagy az internálás sorsára juttathatott. – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Ez az osztályharcos hevület mindmáig jellemzi a baloldali-liberális, Nyugat-Európánban egyre inkább neokommunista elitet. Ugyan azokat az ideákat képviselik ma is, azzal a különbséggel, hogy az osztályharcot ma genderideológiának hívják, és kitelepítések helyett kiközösítik azokat, akik ennek az egyébként tudománytalan gondolatrendszernek ellent mernek mondani.

Európa és benne a nemzetek megújhodása nem a múlt végképp eltörlésével, liberális, vagy éppen neokommunista átírásával, hanem a múlt bölcs megértésével, összefogással, a zsidó-keresztény kultúrából táplálkozó identitásunk vállalásával és megerősítésével, valamint megőrzésével teljesíthető ki. – zárta beszédét Dr. Latorcai Csaba a Miniszterelnökség Területfejlesztési Miniszter Hivatala parlamenti államtitkára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!