Megújult a millenniumi kettőskereszt Kópházán

A Kópházáért Za Koljnof Egyesület – támogatva a kópházi Egresits Viktor kezdeményezését – kétkezi munkával és az anyagiak vállalásával újította fel a kópházi kegytemplom kertjében álló millenniumi kettőskeresztet.

Kópháza

Az augusztusi nagy ünnepekhez – a Nagyboldogasszony-ünnephez és a Szent István-naphoz – méltó, a közösséget szolgáló tett ez, amelynek köszönhetően a megújult és megerősített kereszthez ezúttal egy Mária-szobrot helyeztek a kópházi fiatalok. A felújítás menetét a Kópházáért Za Koljnof Egyesület Firtl Mátyással, a KDNP korábbi országgyűlési képviselőjével is egyeztetve végezte. A politikus 2005-ben maga állíttatta a kettőskeresztet a Kegytemplom templomkertjébe a hitben fogant keresztény államiságunk szent jelképeként, egyben a tekintetet az égre emelő jelként. Akkor a kereszténydemokrata képviselő maga, szintén saját kezűleg építette az akkor megszületőben lévő magyar nemzeti egységet erősítő jelként a hármashalmot is.

Kópháza

Öt  évvel a millennium után Kópházának így lett millenniumi keresztje, amelynek  felújítása mára időszerűvé vált – mondta el Nyúl István, a Kópházáért Za Koljnof Egyesület elnöke.

Hozzátette: üzenetértéke van annak, hogy mai kópházi fiataloknak köszönhetően a Szent István által ünneppé emelt Regnum Marianum és a keresztény magyar államiság ünnepe előtt újulhatott meg a Győr-Moson-Sopron megyei emlékhely.

Kópháza

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!