Megújult templomot adott át Soltész Miklós Gagyvendégiben

Megújult templomot adott át Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Gagyvendégiben, ahol köszöntőjében a hitről és a küzdelem fontosságáról beszélt.

Az államtitkár azt mondta, örül annak, hogy a kicsi csereháti falu megújult templomában együtt, egységben ünnepelhetnek. Szerinte bár a világban jelen van a félelem és a gonoszság, a keresztényeknek, a magyaroknak ezekkel szemben félelem nélkül küzdeniük kell.

Soltész Miklós azt hangsúlyozta,

az időseknek, a fiataloknak egyaránt feladata és felelőssége, hogy hegytetőkön hirdessék Isten tanítását, a magyarság tiszteletét, a közösség erejét.

 

Hangsúlyozta, biztos abban, hogy a mostanihoz hasonló beruházásoknak - melyek többnyire templomok, közösségi házak, iskolák, óvodák megújítását jelentik - vonzóbbá teszik ezeket a térségeket.

Demeter Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője nagy áldásnak és örömnek nevezte a kistelepülések templomainak a megújítását, hiszen - mint mondta - a templomokban az ember nyugalomra és békességre talál és az ott hirdetett igéből erőt tud meríteni a mindennapokhoz.

Hozzátette, bízik abban, hogy az épület megújításával a templom padjai is megtelnek majd hívekkel.

Veress Zoltán plébános megköszönve a kormány anyagi támogatását, méltatta azt a kormányzati szemléletet is, hogy „a legkisebb falu és legkisebb közösség iránt is elkötelezett segítőkészséget” tanúsítanak.

Nagy Miklós, Gagyvendégi (független) polgármestere az MTI-nek elmondta, a település 1903-ban épült római katolikus templomának felújítására az egyházközség a kormánytól a Magyar falu program keretéből 15 millió forintos támogatást kapott.

A polgármester azt is elmondta, a 216 lakost számláló településen idén nemcsak a templom megépülésének százhuszadik évfordulóját, hanem Gagyvendégi létrejöttének ezerkétszázadik évét is ünneplik.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!