Mérlegen a hármas iránytű: Isten, haza, család

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kereszténydemokrata Néppárt közös országjáró programsorozata szeptember 14-én Mátészalkára érkezett. A Képes Kávéházban rendezett KÉSZ-fórumon Törő András egyetemi lelkész, Hölvényi György EP-képviselő, a KDNP alelnöke, valamint Keresztes Dénes, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökhelyettese beszélgetett az Isten, haza, család egységéről.

A fórum közös imával kezdődött, majd a beszélgetés moderátora, Keresztes Dénes utalt arra, hogy éppen most zajlik az V. Budapesti Demográfiai Csúcs a fővárosban, ahol szintén a családokat érintő fontos kérdésekkel foglalkoznak. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy az országunk szomszédságában háború zajlik, ahol két keresztény nemzet háborúzik egymással, nem törődve azzal, hogy családok tízezreit teszik ezzel tönkre.

Keresztes Dénes véleménye szerint az Isten, haza, család egység a világ teremtésekor kezdődött, hiszen az Isten azzal a céllal teremtette meg Ádámot és Évát, hogy a párkapcsolatukból gyermekek szülessenek. Létrehozta a családot és lakóhelyül a Paradicsomot jelölte ki, mellyel hazát adott az embereknek. Mindezek szerint

az Isten, haza, család már a világ teremtésekor egységben volt.

 

És mivel Ádám és Éva megpróbálták kiiktatni az életükből az Isten parancsait, kikerültek a Paradicsomból, hiszen nem voltak méltók, hogy egy ajándékba kapott hazában éljenek. Számukra az Isten kizárása a személyes jólét megszűnését jelentette.

keeszTörő András, a Debreceni Egyetemi Lelkészség vezetője szerint Ádámnak az volt a vágya, hogy kapjon egy egyenrangú társat, akinek a szemébe tud nézni, akivel közösségben tud lenni. Hiányérzete volt, ezért Isten megteremtette mellé a társat. A Paradicsomból való távozás után az embernek nem volt lehetősége arra, hogy az örök élet fájáról egyen. Azért nem ehetett belőle, hogy ne legyen élete végéig az Istentől elszakított. Ne arra kárhoztassa magát, hogy a sikertelenség állapotában maradjon, ezért Isten azt mondta, hogy ebből a helyzetből lépjenek tovább.

Azt, hogy milyen a másik emberrel a kapcsolatunk, hogyan tudjuk alakítani, egyértelműen a családunkból hozzuk, a családi kapcsolatainkon alapul.

 

És egy egyenrangú partnerségből kialakult kisközösségekből tud felépülni a hazának a közössége. Ha valami nem sikerül, a közösségnek lehetősége van talpra állni, de el kell dönteni, hogy hogyan. Nem kell az Istentől elszakított állapotban lenni, Istennel helyreállíthatjuk kapcsolatunkat.

HölvenyiHölvényi György EP-képviselő szerint az Isten, haza, család egy alapállapot. A három kifejezés összességében az otthon. Feladatunk, hogy ezeknek a fontosságát átadjuk a generációknak és fordítsuk le azok számára, akiknek a hit kegyelme nem adatott meg.

A kérdésre, hogy van-e társadalmi szerepe ennek a hármas egységnek és hogyan szolgálja a nemzet javát Hölvényi György úgy válaszolt, hogy a politikának az alapja a valóságból való kiindulás, mely megóvja az embert az eltévelyedéstől. Az Isten, haza, család a legmélyebb valóság, és a politikusnak személyes felelőssége van a példamutatásban.

Felmerült a kérdés, hogy ha az egymást erősítő hármasból egy kimarad, akkor kiegyensúlyozott maradhat-e a társadalom?

Törő András véleménye szerint az ember követ el hibákat, adódnak nehézségek az életben, és azért van ez a hármas elénk állítva, hogy tudjuk, hogy mi a cél. Ha kudarc ér minket látnunk kell magunk előtt a célt, amiért harcolni kell. A jóért harcoljunk és ne adjuk fel! Tartós harcok nélkül nem lesznek tartós örömök. Ennek a harcnak az Istenért, a hazáért a családért jelen kell lenni mindenki életében. Az EP-képviselő kiemelte, ha a változást az ember saját magán kezdi, akkor az jó helyzetet teremt, alázathoz és szerénységhez vezet.

keesz

Manapság annak lehetünk tanúi, hogy Európában és világszerte támadják ezt az erős hármas pillért. Megpróbálják az Isten jelenlétét, mint legfontosabb összetartó erőt a családból eltávolítani, ezáltal gyengíteni azt. Erős családok nélkül maradhat-e erős egy nemzet? – tette fel a kérdést Keresztes Dénes.

Az istenhit egy olyan kegyelmi állapot, amely cselekvéshez vezet – válaszolta Hölvényi György. A nyugati világban azt tapasztalhatjuk, hogy a jóléti társadalom következményeként nincs erre a hármasra szükség. De ha nincs megkeresztelve a jóléti társadalom, akkor baj van. Európa az Isten, haza, család szempontjából mélyponton van, és hatalmas a felelősségünk abban, hogy a hitet továbbadjuk.

Törő András szerint jó öntudatot ad, hogy az Isten az embert a szeretetének túlcsordulásában teremtette. A földi élet az érdemszerzés időszaka, ahol küzdünk a jóért, a nemes dolgokért.

Az Istent nem a megbotlásaink, hibáink érdeklik, hanem a továbblépéseink, a bajból való fölállásaink.

 

Sokan kétségbe vonják, hogy az Isten jót teremtett-e, és ki akarják iktatni az Istent a családok életéből. Mit várhatunk a jövőtől? – kapta a kérdést Hölvényi György, aki válaszában arra figyelmeztetett, ha ez a szemlélet nem változik, akkor elmondhatjuk, hogy Európa bizonyos részein a kereszténység egy időre el fog tűnni.

Beszéljünk arról másoknak, hogy számunkra mit jelent a hit, vagy miért szeretjük a hazát, ezzel saját harcainkat is kifejezzük. Feladatunk, hogy aktivizáljuk a szeretetet, mert annak kisugárzása van.

 

Alapvető, hogy szeressük a környezetet. Személyes törődéssel, odafigyeléssel forduljunk az emberekhez és fontos, hogy a családon belül beszéljünk egymással, hallgassuk meg egymást. Az Isten, haza család alappillérjében a haza számára fontos az együttműködés, a törődés és a bizalomépítés. A családon belül fontos a dicséret és a bíztatás, az Isten számára pedig a folyamatos foglalkozás, együttműködés, amely lehet az ima − fejezte be gondolatait a képviselő.

Törő András szerint az embereknek az Isten, haza, család egység megőrzéséért semmi különöset nem kell tenniük. Egyszerűen csak beszélgetniük kell és időt kell szánniuk egymásra. Az alaptapasztalatokat otthon szerezzék meg a gyermekek, és ha mindenki végzi a dolgát, lehet előre haladni.

A fórum a jelenlévők kérdéseinek megválaszolásával fejeződött be, valamint Hanusi Péter, Mátészalka város polgármestere szeretettel hívta az érdeklődőket a szeptember 29-én éjfélkor induló Mátészalka−Máriapócs közötti gyalogos zarándoklatra, amelyet Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspökkel a békéért ajánlanak fel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!