Minden patika csatlakozott az elektronikus szolgáltatási térhez

A pénteki határidőre minden gyógyszertár csatlakozott az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT) – jelentette be Budapesten, sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Mint mondta, a 21. századi színvonalú, mindenkinek az egészségügyi adatait tároló rendszer november elsején „csendesen és különösebb fennakadás nélkül” indult el, és ezzel „a mesterséges intelligenciát is a magyar betegek szolgálatába állítottuk”.

Hozzátette: a rendszer jól működik, és napi 750 ezer patikai adatot dolgoznak fel benne, a jövőben pedig öt évre visszamenően digitalizálják ezeket az információkat.

Vartus Gergely, a tárca E-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa a gyógyszerészeknek mondott köszönetet a rendszerbevezetéséhez nyújtott munkájukért, emlékeztetve arra, hogy a pénteki határidő után csak azok a gyógyszertárak tudnak elektronikus receptet elszámolni, melyek csatlakoztak az EESZT-hez.

Hozzátette: mindez azt jelenti, hogy minden Magyarországon keletkezett, beváltott recept felkerül a rendszerbe, így nagyon pontos és átfogó képet kaphatnak az orvosok és a betegek is a gyógyszerezésről, ennek révén korábban nem ismert biztonságot és a terápiás lehetőségek sokszínűségét adva.

Egy szerdai budapesti háttérbeszélgetésen Vartus Gergely már jelezte: a csaknem 3100 patika közül mintegy ötvennel van még „valami teendő”, de személyre szabott, szoros támogatást adnak nekik azért, hogy időben megkezdhessék az EESZT használatát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!