Személyes találkozóra hívja a zsinati székházba az egészségügyi minisztert Steinbach József püspök, hogy az életvédő civil szervezetekkel együtt egyeztessenek a szívhangrendeletről – olvasható a reformatus.hu portálon. Közölték: a Zsinat lelkészi elnöke augusztus elején baráti hangnemben írt, személyes levelében tájékoztatta erről Hegedűs Zsolt tárcavezetőt, hangsúlyozva, így minél szélesebb társadalmi egyeztetés bontakozhatna ki a kérdésről.

A Magyarországi Református Egyház számára kiemelt jelentőséggel bír ezen nemzeti sorskérdésünk életpárti szemlélet szerinti rendezése
– fogalmazott a püspök. Az egyház az elmúlt két hónapban folyamatosan egyeztetett az életvédő szervezettekkel és a szaktárcával. Ennek a folyamatnak a következő, a minisztériumi visszajelzés alapján a közeli jövőben meg is valósuló állomása lehet a felek közötti személyes találkozó – tudatták.
