Nacsa Lőrinc: A baloldal kétszínűsége nem ismer határokat

Az önök kétszínűsége nem ismer határokat – címezte szavait baloldali képviselőtársaihoz Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán a parlamentben hangsúlyozva, hogy az Európai Parlamentben a „migrációt nem megállító, hanem menedzselő”, a folyamatot erősítő döntéseket a DK és az MSZP képviselői mind megszavazták.

Szerinte az, hogy az előtte felszólaló illegális helyett irreguláris migrációról beszélt, „liberális érzékenyítés, amire nemet kell mondani”. A határvédelem területén kialakítandó konszenzusról úgy nyilatkozott, „nem tudunk önökkel közös álláspontra helyezkedni, mert önök beengednék a bevándorlólat és lebontanák a kerítést”.

Szerinte a párt képviselőinek nyilatkozatai azt mutatják, hogy „a DK bevándorláspárti, migrációpárti”.

Teljesen világos az elmúlt felszólalásokból is, hogy a magyar emberek csak a Fidesz-KDNP-re számíthatnak Magyarország biztonságának megvédésében

 

– mondta.

A kereszténydemokrata politikus hiányolta az ellenzéki megszólalásokból annak taglalását, hogy az egészségügyi tárgyú módosítások körében újabb lépést tesznek a nemdohányzók védelme érdekében, majd hangsúlyozta a fiatalok dohányzástól való védelmének fontosságát.

Megemlítette azt is, hogy a törvényjavaslat tartalmazza az egészségügyi szakdolgozók béremelésének második ütemét, sávos rendszer alapjait alakítva ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!