Mivel kampányígéret volt, gyorsan le kellett tenni a parlament asztalára ezt a törvényt, és itt van a nyári szünet vége egy bő hónap múlva, kezdődik az iskola, ezért a nagy sietségben kimaradtak olyanok ebből a törvényből, akiknek bent kellene lenni, és talán bekerültek olyanok, akiknek nem elsődlegesen juttatták volna ezt a támogatást – mondta az iskolakezdési támogatás bevezetésével összefüggő törvénymódosítás vitájában kedden Nacsa Lőrinc.

A KDNP vezérszónoka feltette a kérdést: biztosan „jól lőtték-e be” a kedvezményezetti kört? Hiszen így kieshetnek olyanok, akik anyagi szempontból igenis rászorultak lennének, és óriási terhet jelent az iskolakezdés a családjuknak.
A törvényjavaslatban a rászorultsági alap összekeveredik más jogcímekkel, amelyek nem igazolják a család aktuális anyagi rászorultságát – mondta Nacsa Lőrinc. Példaként említette, hogy van olyan elvált ember, aki egyedül neveli a gyermekeit és több százmillió forinttal rendelkezik, mégis megilleti a támogatás, de lehet olyan sokgyerekes, minimálbéres vagy munkanélküli házaspár is, akik kimaradnak a támogatási körből.
A frakcióvezető-helyettes felvetette tobábbá: miért nem egy összegben kapják meg a családok a támogatást augusztus végén. Hiszen a költségeik nem október végén, vagy novemberben jelentkeznek az iskolakezdéssel kapcsolatban, hanem augusztus végén és szeptember elején, „amikor kiderül, hogy kinőtték azt a tornacipőt és új iskolatáska kell”.
A miniszteri expozé állításáról, amely szerint az elmúlt tizenhat évben semmi sem történt, Nacsa Lőrinc leszögezte, ez egyszerűen nem igaz, és emlékeztetett az ingyen tankönyv programra, amely nagy érdemi segítség volt a családoknak.
„Nem szabad hozzányúlni az ingyenes tankönyvhöz, mert ez is egyfajta iskolakezdési támogatás” – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus. Megemlítette a családi adókedvezményt, az ingyenes illetve kedvezményes gyermekétkeztetést, valamint, hogy számos önkormányzat adott iskolakezdési támogatást.
Az elmúlt 16 év eredményeire rá lehet tenni, lehet több intézkedést bevezetni. „Mindig támogatni fogjuk azokat a döntéseket, amelyek a családoktól nem elvesznek, hanem adnak nekik; a gyermekvállalást, gyermeknevelést segíteni kell – hangoztatta Nacsa Lőrinc.
