Nacsa Lőrinc: Soros György egyik legrosszabb befektetésének bizonyult a magyar baloldal

Magánszemélyek mikroadományai, aztán mégis intézményi támogatás, végül kicsiny ládikák! A kormánypártok szerint végig világos volt, hogy a guruló dollárok az ellenzéknek mennek. A témában a Hír TV Napi aktuális hétfői vendége volt Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese.

    Nacsa

    Minden érintett szereplő két éven keresztül tagadta, hogy azokhoz a pénzekhez, amelyek az Orbán-kormány megbuktatására érkeztek Magyarországra, azoknak közül van Soros Györgyhoz.

    Most lebuktak egy kiszivárgott videó szerint – mutatott rá Nacsa Lőrinc. Hozzátette: Korányi Dávidék bevallották, hogy az Action for Democracy gyakorlatilag Soros György pénzéből működik. 

    Úgy fogalmazott,

    Márki-Zay Péterék, majd Gyurcsány Ferenc egész brancsa kitalálta a mikroadományok mesét, amerikai magyarok egy-egy dollárjáról szólt a mese (...) teljesen világos: Soros Györgynek az volt a terve, hogy a Magyarszágon a nemzeti-kereszténydemokrata kormányt meg kell buktatni (...) Soros György egyik legrosszabb befektetésének bizonyult a magyar baloldal. 

    Nacsa Lőrinc arról is beszélt, hogy a Soros-féle recept magában foglalta az adatgyűjtést, a külföldről kapott tiltott kampányfinanszírozást, valamint a lejárató kampányokat is. 

    A politikus világos promblémának nevezte, hogy Gyurcsányék, Bajnai Gordon és Karácsony Gergely az egész ügyet két éven keresztül tagadta, azóta, hogy Márki-Zay Péter kikotyogta az egész ügyet. 

    Lapítanak, mert tudják, hogy van vaj a fülük mögött, mindenki úgy tesz, mintha ott sem lett volna, 4,5 milliárd forintot, 4500 millió forintot elköltöttek ebben a kampányban, külföldi pénzből

    – tette hozzá. 

    A teljes beszélgetés az alábbiakban nézhető meg:

    Fogadj örökbeegy keresztet!

    Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

    Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

    Hosszúhetény
    Hernádkércs
    Bárdudvarnok
    Sopron
    Sopron
    Sopron
    Kisirtáspuszta
    Magyarszerdahely külterület
    Felsőörs
    Lőrinci
    Újnéppuszta külterület

    Kérdése van? Írjon nekünk!

    Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
    Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
    Készséggel állunk rendelkezésére!