Nacsa Lőrinc: A vallásturizmus lehetőséget nyújt a találkozásra Istennel, egymással és önmagunkkal

A vallásturizmus missziója, hogy felekezeti hovatartozásra, nemre és korra való tekintet nélkül lehetőséget teremtsen a találkozásra Istennel, egymással és önmagunkkal – jelentette ki a Miniszterelnökség (ME) Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv megvalósításához szükséges intézkedések koordinációjáért felelős miniszteri biztosa, a KDNP politikusa pénteki videós köszöntőjében.

Nacsa

 

Nacsa Lőrinc az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vallásturisztikai képzésének ünnepélyes elindítása alkalmából arról beszélt:

Magyarország megannyi, a zsidó-keresztény kultúra szerves részét képező, épített örökséggel büszkélkedhet, ahol a látogatók élő közösségekkel is találkozhatnak."

Emlékeztetett: a kormány az elmúlt időszakban folyamatosan újította és újítja fel a vallásturisztikai helyszíneket az anyaországban és a határon túli területeken egyaránt. Aláhúzta: meggyőződésük szerint ez a munka nem a múltat, hanem a jövőt szolgálja.

Az új vallásturisztikai képzésben résztvevők feladata kettős: egyrészt bemutatni a helyszínt, az épületet, az épített örökséget, másrészt a keresztény hitből fakadó missziós lelkülettel rávilágítani arra, hogy ezek az épületek nem öncélúan, hanem a feljebbvaló dicsőségét hirdetve állnak helyükön"

– mondta.

Szavai szerint a vallásturizmus színterei tehát nem múzeumok, hanem élő közösségek és a hozzájuk kapcsolódó ismeretek elmélyítéséhez, összefoglalásához nyújt segítséget az Egri Főegyházmegyével és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemmel közösen megalkotott, most induló, szakirányú vallásturisztikai szakemberképzés.

Jelezte:

bízik abban, hogy a képzésre jelentkezők saját szakterületükön hosszú távon tudják majd kamatoztatni tanulmányaikat a keresztény Magyarország jövője érdekében."

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!