Nacsa Lőrinc: A veszélyhelyzeti intézkedések jól vizsgáztak

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a parlamentben emlékeztetett arra, hogy milyen „kutyakomédiát” játszott az ellenzék két éven keresztül a parlamentben.

Úgy fogalmazott: itt lenne az alkalom arra, hogy az ellenzéki politikusok bocsánatot kérjenek a magyaroktól, azért, amit az elmúlt időszakban terjesztettek hamisan a veszélyhelyzettel, a koronavírus-járvánnyal és az oltásokkal kapcsolatban.

Nacsa Lőrinc hangsúlyozta: a javaslat a veszélyhelyzet alatt a kormány által meghozott döntéseket tartalmazza, és a jogfolytonosság, valamint a jogbiztonság miatt szükséges ezek átültetése a jogrendbe.

Nacsa Lőrinc kijelentette: a módosításra a külső körülmények miatt van szükség, ami nem volt előre tudható, ahogy a migráció vagy a világjárvány sem. Visszautasította, hogy pillanatnyi politikai érdek vezérelné a jogalkotót.

Szerinte a veszélyhelyzeti intézkedések jól vizsgáztak a koronavírus-járvány alatt.

Mihamarabbi békét, a segítségre szorulók segítését hangsúlyozta, és azt az alapelvet is kiemelte, hogy a háború árát ne a magyar emberek fizessék meg. Szólt arról is, hogy szerinte ideje lenne, hogy az ellenzék a magyar érdekeket helyezné az első helyre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!