Navracsics Tibor: Az egyetemisták az őszi szemeszterben is pályázhatnak az Erasmus ösztöndíjakra

Az egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az Erasmus ösztöndíjakra az őszi szemeszterben is, ahogyan eddig – jelentette ki a területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa szerdán Brüsszelben.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa és Johannes Hahn költségvetési biztos. Forrás: Navracsics Tibor Facebook-oldala

Navracsics Tibor, aki Elisa Ferreira, Johannes Hahn és Marija Gabriel uniós biztossal folytatott megbeszélést, magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: arra kérte az Európai Bizottságot, küldjön levelet a nemzetközi mobilitási pályázatok koordinálását végző Tempus Közalapítványnak, amelyben megnyugtatja az egyetemistákat és a tagállami hatóságokat, hogy nincsen fennakadás az Eurasmus+ programban való részvételben.

Közölte, a levél bizalomerősítő lenne, amely elmagyarázza, hogy az egyetemisták ugyanúgy pályázhatnak az őszi szemeszterben is az ösztöndíjakra, ahogyan eddig.

Mivel nyárig megállapodás születhet ebben a kérdésben, a Horizont Európa és Eurasmus+ program finanszírozása 2024 után is folyamatos lesz

 

– mondta a miniszter.

Elmondta továbbá, hogy a Horizont Európa programmal kapcsolatban már érkezett tisztázó levél az Európai Bizottság részéről, amely a konzorciumi partnerek és a magyar egyetemek számára is elmagyarázza, hogy egyelőre zökkenőmentesen mehet tovább a pályázás és a programban való részvétel. Ha nem születne megállapodás, az csak a jövőben okozhat problémát – tette hozzá.

A közérdekű alapítványok szabályozásával kapcsolatban folytatott megbeszéléséről Navracsics Tibor azt mondta: legfontosabb annak tisztázása, miként lehet elérni, hogy a közérdekű alapítványok formájában működő egyetemek is minél hamarabb részt vehessenek az Erasmus és a Horizont Európa programokban. Közölte: a magyar fél most egy ezzel kapcsolatos javaslatot küld egyeztetésre Brüsszelbe, konszenzus esetén pedig benyújtja a módosító javaslatát, ami – mint mondta – rendezi a kérdést.

Tájékoztatása szerint a vita az összeférhetetlenségi szabályok esetében van az Európai Bizottsággal. E területen ugyanis még nem sikerült kellően meghatározni, hogy mely pozíciók összeférhetetlenek a kuratóriumi tagsággal - magyarázta.

Az egyszer megújítható kuratóriumi tagság mandátuma hosszával kapcsolatban a miniszer kiemelte: ennek meghatározása, valamint az, hogy a tagság megszűnését követően mennyi idővel vállalhat valaki újabb kuratóriumi tagságot, nem fogja hátráltatni a tárgyalások menetét, sem a megállapodást.

Reményét fejezte ki, hogy hamar sikerül megállapodni az Európai Bizottsággal, és akár már április második felében a magyar parlament elé kerülhet a törvényjavaslat.

Az uniós bizottság ígéreteinek megfelelően, ha így haladunk a tárgyalásokkal, és nyárra el tudja végezni a magyar teljesítések értékelését, akkor az uniós forrásokhoz ténylegesen hozzá tudunk férni

 

– tette hozzá Navracsics Tibor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!