Navracsics Tibor: Az EKF-programsorozat esélyt ad a bemutatkozásra Európa nyilvánossága előtt

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) programsorozat esélyt ad az európai nyilvánosság előtti bemutatkozásra és hozzájárul a térség fejlődéséhez – hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján.

Navracsics Tibor, aki a térség országgyűlési képviselője is egyben, kiemelte: a programsorozat jelentőségét mutatja, hogy eddig mintegy ötszáz cikk jelent meg a nemzetközi sajtóban róla és nagymértékben élénkült az idegenforgalom.

Mint mondta,

a régióban 176, Veszprémben 664 eseményt szerveztek és csaknem egymillió látogatója volt a térségnek az első negyedévben, a programsorozat eseményeire pedig mintegy 50 ezren regisztráltak.

 

Navracsics Tibor a kulturális rendezvények megvalósításán kívül a programsorozat alapvető céljának nevezte az infrastrukturális fejlesztéseket, szavai szerint ez azonban nem új épületek felhúzását, hanem a régiek felújítását és tartalommal való megtöltését jelenti.

A megvalósuló beruházások közül egyebek mellett kiemelte a zalahalápi rendezvényhelyszínt és az uzsai közösségi tér megújítását.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere hangsúlyozta, hogy a veszprémiek magukénak érzik a rendezvénysorozatot, ezt az is mutatja, hogy a megnyitón résztvevők száma meghaladta várakozásaikat.

A Veszprémben zajló és már megvalósult fejlesztések közül kiemelte a Ruttner-ház megújulását, valamint az Acticity Tánc- és Mozgásművészeti Központ, a Várkert rendezvényközpont és a Gyárkert Kultúrpark beruházását.

Mint mondta, kisebb, a város mindennapi életében jelentős szerepet betöltő felújítások is zajlanak, mint például a Szél utcai temető felújítása vagy a Jutasi úti futókör megvalósítása.

A közelgő kulturális programok közül kiemelte a 30. Gizella napok rendezvényét, amely a fesztiválszezon kezdete a városban.

Markovits Alíz, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója a már megvalósult rendezvények között említette a Holtszezon - Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivált és a Blues Fesztivált. Hozzátette, hogy a civil szervezetek rendezvényei a köztereken hoznak pezsgést.

Mike Friderika, a VEB2023 EKF programfejlesztési igazgatója azt emelte ki, hogy a régió 29 települése csatlakozott a Pajta Programhoz, amely a kistelepülési, közösségi életet mutatja be és eddig 25 ezer embert vonzott. A programok között említette a nagyvázsonyi Malompiknik-sorozatot és a balatonfüredi Bak Imre-életműkiállítást.

A közelgő rendezvények közül kiemelte a Kultháló programot, amelynek keretében régiószerte lesznek események. A Vöröstői Játékfesztivál napjai alatt pedig a pünkösdi hétvégén megnyílnak a falu portái, pajtái – tette hozzá.

A sajtótájékoztatót követően kiadott közlemény szerint az év végéig 3000 programot, eseményt tervez a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, így ezek áttekintésére az eddigi applikáció mellett a szervezők márciustól már havi rendszerességgel online és nyomtatott műsorfüzetet is készítenek, amelyek elérhetőek a régió turisztikai információs pontjain és vendéglátóhelyein túl a budapesti információs pontokon is. Júniustól, a nemzetközi turisztikai szezon kezdetétől pedig már az angol nyelvű változat is elérhető lesz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!