Navracsics Tibor: Az önkormányzatok számíthatnak a kormány támogatására

Az önkormányzatok immár tizenhárom éve számíthatnak a kormány támogatására az előre nem látható természeti vagy más veszély miatti veszteségeik finanszírozásához – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, a KDNP politikusa Budapesten, az önkormányzati támogatások átadásán.

NavracsicsNavracsics Tibor kitért arra, hogy most 41 önkormányzat kap összesen 400 millió forintnyi támogatást, és kilenc település részesül előlegben a nemrég levonult dunai árvíz miatti védekezésük költségeihez. Ezek az önkormányzatok összességében 245 millió forinthoz jutnak.

Az optimális az lenne, ha a kormány és az önkormányzatok közötti partnerség nem csak a bajban történő segítségnyújtásra korlátozódna"

– fogalmazott, hozzátéve: ezért indítják el januártól a Versenyképes járások programot.

Ez a program, szakítva az 1990-es évek óta érvényesülő fejlesztéspolitikai tendenciákkal, egy meghatározott minimumot garantál minden járás számára fejlesztési célokra

– hangoztatta Navracsics Tibor.

Ez a járások számára 250 millió, vármegyeszékhely-járások esetében pedig 500 millió forint fejlesztési forrást jelent" 

– tette hozzá.

A miniszter szerint így a járások háromnegyede és hat vármegyeszékhely most először kap olyan „stabil” forrást, ami az alapvető infrastruktúra fejlesztésénél, helyreállításánál, kiépítésénél nyújt segítséget.

A tárcavezető úgy látja, hogy az új szisztémában az iparűzési adó az egész járás fejlesztését szolgálja és erősíti majd a településközi kapcsolatokat.

Ezen kívül hozzájárulhat a nagyvárosok és a környezetükben lévő kistelepülések közötti fejlettségi különbségek enyhítéséhez, a területi felzárkózáshoz, valamint az országon belüli területi egyenlőtlenségek csökkentéséhez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!