A KDNP frakciója partner a múlt feltárásában, azonban nem támogatja, hogy az ügynökaktákat éppen november 4-én hozzák nyilvánosságra – közölte Simicskó István, a párt vezérszónoka kedden, a kormányzati előterjesztés parlamenti vitájában. Rámutatott: november 4. nemzeti gyásznap, ekkor rohanták le Magyarországot a szovjet tankok, vérbe fojtva a szabadságharcot.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvény módosításának összevont vitájában Melléthei-Barna Márton (Tisza) technikai jellegűnek nevezte az előterjesztést, amelynek elhalasztja az iratok nyilvánosságra hozatalának időpontját október 20-ról november 4-re.
Simicskó István megjegyezte, az október 20-ai hatályba léptetés is „ünneprontó” lenne sok családnál, hiszen „szenzitív” kérdésről van szó. A technikainak nevezett törvénymódosítás alapján viszont november 4-re halasztanák, ami szintén „nem a legszerencsésebb nap”, ezért ezt sem támogatják.
A KDNP országgyűlési képviselője feltette a kérdést: létezhet-e témakörben egyáltalán abszolút igazság? Az elmúlt 36 évben sok minden történhetett ezekkel az aktákkal, ki- vagy bekerülhettek részletek, „és ez adott esetben családok életét teheti tönkre és nem segíti az abszolút tisztánlátást”.
„Ettől függetlenül továbbra is támogatjuk az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát; ami objektíven, tárgyszerűen, tényszerűen fellelhető és igazolható módon nyilvánosságra hozható, azt lássa a magyar társadalom. Bízzunk benne, hogy közelebb kerülünk az abszolút igazsághoz, még ha nem is találjuk meg teljes mértékben az igazságot” – fogalmazott Simicskó István.
