Orbán Viktor a béremelésekről: Még még még, ennyi nem elég

Péntek reggel jelentkezett be a Kossuth Rádió reggeli műsorában a kormányfő. A Mandiner összefoglalója!

Orbán Viktor miniszterelnök a beszélgetés elején arról beszélt, hogyha bérekről van szó, akkor a B-közép rigmusa érvényes: 

Még, még, még, ennyi nem elég.

 

Mert a bérek tekintetében történelmi hátrányban van Magyarország; 1990-ben nagyon alacsonyan voltak a magyar fizetések” – fogalmazott, hozzátéve, hogy „a béremeléseknél a munkaadóknak és a munkavállalóknak meg kell állapodnia”, ebben pedig a kormány segítséget nyújt.

A fordulópont

Augusztus lehet az a hónap, amikor fordulat lehet abban, hogy a bérek növekedése magasabb lesz, mint az infláció – pedzegette a kormányfő. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy „kemény őszünk lesz, hogy a bérek növekedése továbbra is nagyobb legyen, mint az infláció”.

Orbán Viktor bízik abban, hogy az év végén az árak emelkedése és a bérek növekedése közel azonos szinten lesz. 2012 óta nem volt olyan negyedéve a családoknak, amikor az árak gyorsabban nőttek volna, mint a bérek. De 2023 első felében lényegesen magasabb volt az árak növekedése, mint a bérek bővülése, ezért fontos hogy a második félév korrigálja az első félévet – magyarázta a kormányfő.

Árspekulánsok

Az interjúban a miniszterelnök arról is beszélt, hogy az áremelkedések egy része magyarázható volt a külföldi hatásokkal. „Brüsszel szankciókat vezetett be és az energiaárak megemelkedtek” – jelezte. Tavaly 4000 milliárd forinttal fizetett többet az energiáért Magyarország, mint 2021-ben. „Ha ez a pénz nem ment volna ki, akkor jelentős fejlesztéseket lehetett volna csinálni.”

A kormányfő szerint a kereskedelemben kialakult egy gyakorlat, hogy a multik sokkal magasabban tartották az árakat, mint amit a tisztességes profit lehetővé tett volna. 

Az utóbbi ellen védekezni kell, és fel kellett lépni az árspkeuláns multik ellen

 

 – tette hozzá.

2023 az infláció letörésének az éve

A következő évre is megmaradnak a GVH (Gazdasági Versenyhivatal – a szerk.) azon lehetőségei, amikkel sikerült megállítani a drágulást – mondta a kormányfő.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy 2023 az infláció letörésének az éve lesz, míg 2024 a gazdaság újraindításának az éve lesz. „Az infláció elleni küzdelem évében jelentősen megemelkedtek a hitelek kamatai. Ha nincs hitel, nincs növekedés. A gazdaság újraindításához alacsonyabb kamatok kellenek” – fűzte hozzá, jelezve, hogy a gazdaság igazi belendülése 2024-ben várható.

Családok védelme

Orbán Viktor elárulta: „vért izzad a pénzügyminiszter a rezsicsökkentés megvédése érdekében. 

1078 milliárd forint jutott a családoknak az év első felében a rezsicsökkentés keretében. Minden magyar család 181 ezer forint támogatást kap havonta a rezsitámogatás formájában. Éppen ezért nagy baj, hogy Brüsszel ezt támadja.

 

Szerinte folyamatosan meg kell védeni a magyar rezsicsökkentést, mert a családok tönkre fognak menni. „Nincs még egy olyan ország az unióban, ahol olyan alacsony lenne a rezsi, mint nálunk” – mondta a kormányfő. Brüsszel szerint ez azért zavarja, nehogy a magyar példa ragadós legyen.

Törökország, keleti nyitás

A miniszterelnök elmondta: az energiaforrások beszerzéséért Szijjártó Péter felel, és ebben a külügyminiszter ragyogó munkát végez. A kormányfő szerint alapvetően megváltozott a gázpiaci helyzet az elmúlt években, ebben a helyzetben a magyar kormány más ellátási útvonalat keresett, és az pedig délről jön. „Az utóbbi helyzet magyarázza azt a diplomáciai nagyüzemet, amit az elmúlt napokban láthattunk” – jegyezte meg.

Törökország markában van a csap jelenleg. Minden gáz, ami érkezik, az Törökországból érkezik, az ő kezükben van az ellátásunk

 

 – magyarázta később, hozzátéve: Törökországba pedig Oroszországból és más közép-ázsiai országból érkezik gáz. 

A jövőről szólva kifejtette: Azerbajdzsán esetében a tervek között szerepel egy árambeszerzései lehetőség is. „Katarba pedig a német kancellár is kénytelen volt elmenni, hogy cseppfolyós gázt szerezzen, és mi is ezt szeretnénk elérni”, s ebben Magyarországnak is sikerült megegyezni a katari emírrel.

Ez lenne Magyarország előnye

Elmondása szerint óriási előnnyel rendelkezik Magyarország, hogy évek óta építi a kapcsolatait a Kelettel. Magyarország ereje az eszében van, és aki hamarabb érti meg a dolgokat, az előnybe kerül. 

Évekig gúnyolódott a magyar sajtó azon, hogy miért barátkozik Magyarország a Türk országokkal. A következő évtizedekben meghatározó lesz ez a térség”

– fejtette ki, hozzáfűzve, hogy ezek a kapcsolatok most kamatoznak, mert előrébb vagyunk, mint több más ország.

Atlétikai világbajnokság

Végezetül pedig szóba került az atlétikai vébé is. A kormányfő külön gratulált Halász Bencének és a többi magyar sportolónak. „Ez a világbajnokság bizonyítja, hogy az emberi élethez jól járul hozzá, a sportolók viszik Magyarország jó hírét” – fogalmazott, jelezve, hogy a külföldiek a szép arcunkat látják.

„Mindez nagy dolog. Ha távolabbról nézem, akkor idefigyel a világ, és a sporton kívüli élet is megy ezekben a létesítményekben. A Puskás stadionban több koncert volt idén, mint focimeccs” – fejtette ki a kormányfő. „Nem áll meg a nyugati világ kulturális produkciója Bécsnél, hanem eljön ide is” – hangsúlyozta Orbán Viktor az interjúja végén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!