Orbán Viktor: Fontos, hogy ne a brüsszeli bürokraták határozzák meg az EU jövőjét

Fontos, hogy a jövőben ne a brüsszeli bürokraták határozzák meg az Európai Unió következő éveit, erről a miniszterelnök beszélt a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában (2019.06.14. Fotó: hirado.hu)

Orbán Viktor hangsúlyozta: olyan irányba kell terelni, mely a migráció megállítása mellett, tiszteletben tartja a nemzeteket, kiemeli a keresztény kultúra megőrzésének fontosságát és a tagállamok gazdaságpolitikai függetlenségét.

„Csak olyan dokumentumokat és olyan vezetőket fogunk támogatni, amely egyértelműen hitet tesz a migráció megállítása mellett. Amiből az is következik, hogy a migrációt támogató személyeket mint Soros György, az ő maffiaszerű hálózatát, ezeket az NGO-kat, ezeket vissza kell szorítani, kijjebb kell tolni az európai döntéshozatalból, mert túlságosan nagy befolyást gyakorolnak a brüsszeli bürokratákra, és rajtuk keresztül aztán az európai politikára.
Tehát nagyon fontos, hogy olyan dokumentumot fogadjunk el, amiben szerepel a bevándorlás megállapítása” – fogalmazott a kormányfő.

A visegrádi államok érvényesíteni fogják saját szempontjaikat

Nem lényegtelen, de másodlagos kérdésnek nevezte a miniszterelnök, hogy melyik európai pártcsaládhoz tartozik a jövőben a Fidesz. Ezek a csoportosulások is alakulnak.

Nem lehet lecövekelni egyetlen helyre, mert akkor kiszolgáltatnánk magunkat az európai politika változásainak – fogalmazott, hangsúlyozva, a magyar érdekkel összhangban kell helyet foglalnia a pártnak az európai színtéren.

Jelezte: a Fidesznek nincs helye egy olyan közösségben, amelyik bevándorláspártivá válik, elfeledkezik keresztény gyökereiről, nem tiszteli a nemzeteket, a brüsszeli bürokraták foglyává válik.

Orbán Viktor arról beszélt, hogy az uniós vezetői posztok elosztásánál a visegrádi államok érvényesíteni fogják saját szempontjaikat. Kiemelte: a politikában a fontos dolgoknál az erő számít, ennek alapját pedig az adott állam és érvei súlya adja, e két területen pedig jól áll Közép-Európa.

A családok megerősítése a cél

A költségvetés célja a családok megerősítése, erről is beszélt a miniszterelnök. Hangsúlyozta, ennek előfeltétele a magyar gazdaság védelme.

A kormányfő kiemelte: a Magyarországnál jóval gazdagabb nyugat-európai országok gazdasága lassabban növekszik, ami a magyar növekedést is veszélyezteti, és ezért döntött a kormány a gazdaságvédelmi akciótervről.

Emlékhelyet állíthatnak a hajókatasztrófa áldozatainak

Orbán Viktor kitért a dunai hajóbalesetre is. Mint fogalmazott, az egész országot megrendítette a katasztrófa.

Kiemelte: a magyar vendégszerető nép, ezért is érintette mélyen az országot a tragédia. A kormányfő köszönetet mondott a mentésben részt vevőknek, akik – mint fogalmazott – minden tiszteletet megérdemelnek.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy később tárgyalni szeretne a dél-koreai vezetéssel arról, hogy egy közös emlékhelyet hozzanak létre a hajókatasztrófa áldozatainak emlékére.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!