Orbán Viktor: A háborúnak nem lehet győztese

Elég erősek vagyunk, hogy az amerikaiak ne tudjanak belepréselni minket a háborúba – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádiónak adott interjúban. A miniszterelnök hangsúlyozta azt is, hogy hazánk világosan kiáll a béke mellett. Ferenc pápa múlt heti látogatásáról szólva a kormnyfő leszögezte, hogy nem emlékszik ilyen jó kedvű három napra az elmúlt harminc évből. Az interjúban a miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy fent tudják tartani a rezsicsökkentést, így a családoknak nem kell aggódniuk az elszabaduló árak miatt. A kormányfő kiemelte: hazánk a nemzetek Európájában érdekelt és a CPAC résztvevői is ezt a szándékot erősítik meg.

 

– Már a háború kirobbanásakor az volt a magyar álláspont, hogy vesztesei lesznek a háborúnak, de nyertesei nem – emlékeztetett a műsorvezető felvetésére ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök a Kossuth rádióban vázolta: Oroszország falba ütközik, mert a NATO pénzeli Ukrajnát. Az Egyesült Államok költségvetését nagyon nehéz legyőzni. Az oroszok viszont sokkal többen vannak, több katonájuk, fegyverük van mint Ukrajnának. – Emellett Oroszország birtokolja a világ legjelentősebb atomfegyverarzenálját – hangsúlyozta a miniszterelnök. 

Szerinte atomhatalmat háborúban legyőzni nem lehet, az oroszok sem fogják ölbe tett kézzel nézni, ahogy megtámadják őket, vagy merényletet követnek el az elnökük ellen.

A kormányfő azt is kijelentette: Ukrajnában óriási a pusztítás, rengeteg áldozata van a háborúnak. Kiemelte, hogy

a kormány követi az eseményeket, számon tartják a kárpátaljai magyar áldozatokat, azokat akiket besoroztak.

 

– Örüljünk, hogy itt béke van, elég erősek vagyunk, hogy az amerikaiak ne tudjanak belepréselni minket a háborúba – értékelte Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint háborús kampányt folytat hazánkban az Egyesült Államok. Mint mondta, minél előbb tűzszünet, béke kellene, de ez most távol van, nehéz hetek elé nézünk, az ukránok ellencsapásra készülnek, ami mélyíteni fogja a konfliktust.

A kormányfő rámutatott, hogy mindig vannak különböző gazdasági érdekek is, amelyek rácsatlakoznak egy háborúra. – Valakik csak azért mert háború van, óriási profithoz jutottak. A fegyverüzlet ilyenkor virágzik. Spekulánsok, csempészek aranybányája a háború. Emellett nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Soros Györgyék mindig arról ábrándoztak, hogy valahogy beteszik a lábukat Ukrajnába és hozzájutnak Oroszország természeti erőforrásaihoz – magyarázta a kormányfő.

Világosan kiállunk a béke mellett

Ferenc pápa látogatása kapcsán a miniszterelnök kiemelte: nem emlékszik ilyen jó kedvű három napra az elmúlt harminc évből. – Ide jött a pápa és csupa jó dolgok történtek, ezt mondta mindenki, felekezeti hozzátartozás nélkül. Az összes magyar, ellenzéki, baloldali, jobboldali vita, támadás rosszindulat zárójelbe került, elveszítette a jelentőségét, és valami más emelkedett felé. Nem kell hívő embernek lenni ahhoz, hogy úgy érezzük, az ország más állapotba került – fogalmazott. Kitért arra is, hogy meglátása szerint a Vatikán elszánta magát és mozgósítani fogja az erejét, kapcsolatait és befolyását a béke érdekében. Ferenc pápa is elmondta, hogy egy békemissziót tervez, és össze fogja gyűjteni azokat a vezetőket, akik békét akarnak és hajlandóak ezt a nézőpontot nyilvánosan is képviselni.

– Észnél kell lenni, de egyértelműen és világosan kiállunk a béke mellett. Ha ezen a támadáson túl leszünk, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy milyen katonai lehetőségek maradtak ebben a háborúban. Azt hiszem ez az utolsó lehetősége az ukránoknak, hogy valamilyen katonai sikert érjenek el. Ha ezt a golyót kilövik, ez megtörténik, akkor látni fogjuk a tényleges erőviszonyokat, és több lehetőség nyílik a békét szolgáló diplomáciai akcióknak is

 

– jegyezte meg Orbán Vitkor.

– A békében leginkább mi vagyunk érdekeltek. Ukrajna a szomszédunk – rögzítette a kormányfő. Egy példával élve Orbán Viktor úgy fogalmazott, az ingatlan értékét is befolyásolja, hogy milyen házak vannak a szomszédban, így nekünk egy jól menő, prosperáló Ukrajna létezése lenne az érdekünk.

Kárpátalja ősi magyar föld

Ukrajnában magyarok is élnek, Ukrajna egy része ősi magyar föld, ami most Ukrajnához tartozik. Ők is elesnek a háborúban, mi magyarok legalább kétszeresen motiváltak vagyunk abban, hogy béke legyen

 

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az ukrán gabonaimport megtiltásáról is kérdezték Orbán Viktort, aki szerint Magyarország segíteni akart az ukránoknak, amikor engedélyezte, hogy vámmentesen átengedi az ukrán gabonát az éhező országokba. 

– Nem ez történt, spekulánsok felvásárolták a gabonát, és leverték az árakat, tönkre tették a közép-európai gabonapiacokat. A lengyelek vezetésével Közép-Európa szembeszállt Brüsszellel, és saját hatáskörben betiltottuk a gabonaimportot. Ezt követően Brüsszelnek nem volt más választása, meg kellett egyezniük velünk – idézte fel a történteket. A miniszterelnök szerint ez is azt mutatja, ki kell állnunk magunkért, abban pedig nem hisz, hogy Brüsszel pénzt küld majd a magyar gazdáknak, hiába ígérték meg. Orbán Viktor felhívta a figyelmet Ukrajna uniós integrációjának a veszélyeire is. Elmondása szerint mindenki arról beszél, hogy vegyük fel Ukrajnát az Európai Unióba, holott csak egy apró gabonavám eltörlése is kis híján tönkretette öt ország agrárgazdálkodóit. – Éppen ezért óvatosan kell bánni Ukrajna uniós tagságával, mert olyan bajt hozunk a fejünkre – ha nem lassítunk le, nem vagyunk észszerűek – hogy attól fogunk koldulni – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Képesek vagyunk fenntartani a rezsicsökkentést

A kormányfő elmondta, hogy segíteni kell Ukrajnának, de az nem segítség, ha közben tönkre tesszük magunkat. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a kormány számára minden nap élő kihívás, meddig vagyunk képesek fenntartani a rezsicsökkentést. A kormány azonban úgy döntött, hogy még mindig képesek vagyunk biztosítani a rezsivédett árakat, és ez a következő időszakban is így lesz ez. 

A családoknak tehát nem kell aggódniuk, nem szabadulnak el az árak. Ők továbbra is az átlagfogyasztásig rezsivédett sávban maradnak majd

 

– jelentette be a miniszterelnök.

– A családok támogatása mellett arra is törekszünk, hogy a kis-és középvállalkozások, akiknek a magas energiaárak a vesztét okozhatják, segítséget kapjanak – szögezte le a kormányfő. Ismertette, hogy a múlt héten sok olyan döntés született, ami segítheti őket. 

 

Egyebek mellett megfeleződtek több tízezer mikro-és kivállalkozás energiadíjai. A tarifák a gázszolgáltatásban a felére csökkentek, amely 14 ezer vállalkozást érintett, az áramellátásban pedig 17 ezer vállalkozást. Ez a lépés azokra vonatkozott, akiknek sajátos, váltó fix szerződései voltak. Továbbá bevezettük a vármegyebérletet is, amelynek eredményeként a vidékiek is olyan típusú támogatást kapnak, mint a budapestiek

 

– sorolta a miniszterelnök. 

Az energiaárakat illetően elmondta, hogy az oroszoktól érkező energiára, amit az MVM hoz be hazánkba, van egy csúszó hatás. – Az ide érkező energia ára a tőzsdei árakhoz van kötve, de az ár meghatározása mindig két hónappal csúszik. Amikor lefele vagy felfelé mennek az árak, az két hónap múlva érezhető Magyarországon. Most az árak bár jobban néznek ki, de még mindig kétszeresei annak, mint a háború előtt voltak –mutatott rá. Jelezte azt is, hogy az energiaárak a fűtési szezonhoz közeledve ismét nőni fognak, és egyáltalán nem biztos, hogy lesz elegendő gáz és villamos energia a télen. – Ez egy fontos probléma, de mi ezt az idei télen is megoldjuk majd – szögezte le.

A nemzetek Európájában hiszünk

A kormányfő elárulta, hogy ma vagy holnap hozzák nyilvánosságra azt a kezdeményezést, amely azt fogja javasolni, hogy az Európai Unió tagállamainak ne legyen lehetősége önálló külpolitikára. Mint mondta, a németek is ott állnak e terv mögött, Magyarországnak pedig megszűnne a külpolitikai mozgástere, ha ezt elfogadnák. A kormányfő szerint az egész nyugati világban erre megy ki a játék, megpróbálják a nemzetek önrendelkezését, hatásköreit elvonni. 

Mi a nemzetek Európájában hiszünk, az európai nemzeteket kellene megerősíteni

 

– szögezte le Orbán Viktor. Kiemelte, hogy a pénzembereknek az a jó, ha nincsenek erős nemzetek, úgy tudják egyszerűbben érvényesíteni az érdekeiket. A miniszterelnök szerint azért vannak itt Budapesten a CPAC résztvevői, hogy ezt a szándékot minél erőteljesebben kifejezzék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!