Orbán Viktor: Háborúpárti, gazdaságellenes, migrációpárti koalíció jött létre Brüsszelben

A miniszterelnök szerint Von der Leyen ministráns kislány a hungarofób Weberhez képest, ő pedig Németországba utazott, hogy Olaf Scholz kancellárral tárgyaljon. A Mandiner összefoglalója a péntek reggeli berlini rádióinterjúról!

OrbánOrbán Viktor péntek reggel Berlinből jelentkezett a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában. A kormányfő elmondta, hogy Olaf Scholz német kancellárral tárgyal majd az interjút követően. Beszámolt arról is, hogy csütörtökön találkozott a Mercedes teljes vezérkarával, s néhány nappal korábban az európai nagyvállalatok vezetőivel tárgyalt.

Megjegyezte, hétfőn az olasz kormányfővel, szerdán pedig a francia elnökkel tárgyal majd.

Elmondta a miniszterelnök azt is, hogy

a Mercedes újabb beruházást hoz majd létre Magyarországon, amivel több ezer új munkahely jön létre. Az egész német ipar egy nagy átalakuláson megy át” 

– tette hozzá. 

Szerinte a magyaroknak lesz helye ebben a nagy átalakulásban, mivel a németek ezeket a fejlesztéseket Magyarországon hajtják majd végre, s ezt kell Olaf Scholz kancellárral megerősíteni. A mindenkori német kancellárral meg kell erősíteni az együttműködést, és a német gazdasági fejlődésben részt kell vennie a magyaroknak – tette hozzá.

Tragédia lenne a bezárkózás

A magyar miniszterelnök arról is beszélt, hogy tragédia lenne Magyarország számára, ha a bezárkózás lenne a központi irányelv Európában, mivel hazánk termelésének túl kicsi piac a tízmillió magyar, a világgazdaság nyitottsága kulcskérdés hazánknak.

Szerinte mi a világ számára gyártunk, az elzárkózó politika nem lenne jó. „Németország is hasonló cipőben jár, és nekik is érdekük a nyitott világgazdaság” – jegyezte meg Orbán Viktor. A magyar uniós elnökség is téma lesz a találkozón – tette hozzá.  

Az Európai Néppártról

Orbán Viktor a nagy sajtóvisszhanggal járó informális uniós tanácskozás kapcsán megjegyezte, hogy ott a baloldali pártok bejelentették, hogy megállapodtak a fontos uniós tisztségekről. Elmondta, hogy „mi egy másfajta Európában gondolkozunk, mint az EPP és a baloldali pártok”, ugyanis ők egy háborúpárti, militarizálódó programot képviselnek, és 

ennek a néppárti és baloldali koalíciónak a másik legfőbb programja, hogy migrációpártiak”.

Megjegyezte a kormányfő, hogy az európaiak egy része nem akar határozott, jobboldali pártokra szavazni, de ennek ellenére nő a súlyuk Európában. Belgiumban és Franciaországban is megbuktak a kormányzó baloldali-liberális erők, de általános uniós fordulat nem történt. 

A háborúról és a NATO-val kötött megállapodásról

Orbán Viktor beszámolt a NATO-val megkötött megállapodás eredményeiről is. Mint mondta, a nyugati világ le akarja győzni Oroszországot, de nem akarnak közvetlen háborút, így az ukránokkal vívják meg a küzdelmet. 

A legfontosabb kérdés most, hogy Ukrajna a NATO tagja lesz-e vagy sem”, 

mivel a nyugatiak ezt a háborút meg akarják nyerni, de ez lehetetlen. „Lassacskán fel fog nőni egymillió olyan gyermek, akinek nincsen édesapja, vagy munkaképtelen” – tette hozzá.

Magyarországon a legfőbb kérdésekben megszokott a népszavazás, így a migráció és a genderkérdésekben is, viszont a háborúról nem volt népszavazás, de az EP-választás erről szólt, és az emberek világosan elmondták, hogy nem akarnak részt venni a háborúban. „Ha van elég támogatásunk, akkor meg tudom húzni a háborús vészféket, és a magyarok le tudnak szállni erről a vonatról. A minimális célt sikerült elérni, mert Magyarország nem vesz részt az ukrajnai NATO-misszióban.” A háborús vonatot pedig csak Donald Trump megválasztása tudja megállítani.

Magyarország helyzete az EU-ban

Orbán Viktor leszögezte, hogy amíg Manfred Weber vezeti a néppártot, addig gyakorlatilag csak színjáték, hogy mit mondanak a néppárti tagok. Ugyanis, 

Weber legfőbb célja, hogy ártson Magyarországnak, mert mi akadályoztuk meg 5 éve a bizottsági elnöki posztját”,

amíg Weber ott van, addig tudjuk, hogy egy magyarellenes vezetője van a néppártnak – pont Weber közbejárására indult el a 7-es cikkely szerinti eljárás 2018-ban. Weber kapcsán elmondta azt is, hogy Ursula von der Leyen hozzá képest ministránskislány. Később azt mondta Weberről, hogy ő hungarofób.

Az Európai Bíróság bírságával kapcsolatban elmondta, hogy már dolgoznak a megoldáson, hogy azokkal fizettessék meg a bírságot, akik a háborún és a migráción keresik a legtöbbet. Ennek a jogi keretei már megvannak, és ezt a weberi támadást ki fogjuk védeni – mondta Orbán Viktor.

Németországról

Orbán Viktor elmondta, hogy egész Németország már nem olyan, mint 10 évvel ezelőtt. Szerinte egy színes, multikulturális világ lett, a migránsok már nem vendégek ott, hanem „saját jogon” vannak ott, a németség részévé váltak, „és ez egyre inkább az ő országuk lesz”.

2015-BEN MAGYARORSZÁG HOZOTT EGY DÖNTÉST, HOGY EZT NEM – HANGSÚLYOZTA A KORMÁNYFŐ.

Zárszóként leszögezte, ha a migrációs politikát egyszer elhibázzuk, akkor nem lehet javítani már, ezért mindig is azt tanácsolta a magyaroknak, hogy ne engedjenek a migrációs nyomásnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!