Orbán Viktor: A háborús helyzet minden korábbinál súlyosabb, Európában háborús pszichózis van

Két atomnagyhatalom urántartalmú lőszereket akar bevetni Magyarország szomszédjában: ebből látható, hogy a háborús helyzet minden korábbinál súlyosabb – fogalmazott a kormányfő a Kossuth Rádióban. A Mandiner összefoglalója.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Kossuth Rádió vendége volt. A kormányfővel készült beszélgetést pénteken adta le a médium. Az interjú elején a kormányfő elmondta:

a háborús helyzet egyre súlyosabb, Európában háborús pszichózis van.

 

Ennek kapcsán a magyar álláspont az, hogy legyen tűzszünet és induljanak meg a béketárgyalások. A kormányfő rámutatott arra is: a NATO álláspontja átfedésben van a magyar állásponttal. Ugyanakkor nagy veszélynek nevezte, hogy szegényített urántartalmú lövedékeket küldhet Washington a harctérre.

„A háborús helyzet minden korábbinál súlyosabb”

Két atomnagyhatalom urántartalmú lőszereket akar bevetni Magyarország szomszédjában, néhány száz kilóméterre a magyar határtól: ebből látható, hogy a háborús helyzet minden korábbinál súlyosabb – fogalmazott a kormányfő. A Nyugat azt gondolta, hogy az oroszokat le lehet úgy győzni, hogy az ukránok harcolnak és megkapják az eszközöket. Úgy érzem itt egy elhibázott stratégiával van dolgunk, mert a háború folyamatosan mélyül – tette hozzá.

A kormányfő a beszélgetés során arra is kitért, hogy a spekulánsok is mindig feltűnnek, ha háború van, így Soros György is azt reméli, hogy anyagi előnyhöz juthat. Ugyanakkor

Orbán Viktor szerint végül a békepártiaknak lesz igazuk, Magyarország pedig a jó oldalon áll.

Ennek kapcsán a kormányfő arra is kitért: aggasztó, hogy eljárást indítottak a korábbi amerikai elnökkel, Donald Trumppal szemben, mert a kormányfő szerint az amerikai politikus képes lenne a béketeremtésre, hazánk érdeke is az lenne, ha egy békepárti elnök állna az Egyesült Államok élén. A Soros-birodalom azonban gőzerővel támadja Donald Trumpot, hogy ne válasszák meg újra a békepárti politikust. 

„Le fogjuk törni az inflációt”

Az inflációval kapcsolatban a kormányfő kifejtette: a kormány világos vállalást tett az inflációcsökkentés terén azzal, hogy kitűzte: egy számjegyűre csökkenti az inflációt az év végére. Mint felidézte: az energiaszankciók kivetése az egekbe lőtte az árakat, így a hazai import is jelentősen megdrágult, ami az infláció növekedéséhez vezetett. A miniszterelnök ugyanakkor leszögezte:

a kormány azt vállalta, hogy az inflációnak egy számjegyűnek kell lennie. Le is fogjuk törni az inflációt

 

– húzta alá.

„Mi isszuk meg a rossz brüsszeli döntések árát”

A benzin jövedéki adóemelése kapcsán a magyar kormányfő rámutatott: Brüsszel úgy döntött, hogy meg kell emelni a jövedéki-adót zöld környezetvédelmi szempontok miatt nemcsak az üzemanyag, de a hulladékgazdálkodás területén is. Ezek egyáltalán nem értelmes intézkedések, a rossz brüsszeli döntések árát mi isszuk meg – értékelt a magyar kormányfő.

Orbán Viktor ugyanakkor elmondta azt is:

a magyar kormány gazdaságvédelmi akciótervet készített rossz brüsszeli döntések ellensúlyozására, ezeket a jövő heti Kormányinfón ismertetik

 

– tájékoztatott.

Kötelező migránskvótáról: a Soros-birodalom visszavágott

A migránsok kötelező EU-s szétosztása kapcsán született döntés kapcsán a magyar miniszterelnök elmondta: Magyarország és Lengyelország is nemmel szavazott a kötelező migránskvótára, valamint több ország is jelezte, nem ért egyet a döntéssel, és nem is akarja azt végrehajtani.

A magyar miniszterelnök szerint eddig a határvédelemre kezdett átcsúszni a közbeszéd, de most egy kötelező kvótáról döntöttek, és Brüsszel mondja meg mennyi migránst oszt szét. Például Németországból hogyan fogják elhozni az ott lévő migránsokat? – tette fel a kérdést Orbán Viktor. Itthon a baloldal azt is letagadta, hogy van ilyen szándék Brüsszelben.

A kötelező migránskvótáról szóló döntéssel a Soros-birodalom visszavágott és egy puccsszerű, nagyon gyors döntéssel lenyomták az európaiak többségének torkán ezt a kötelező migránskvótát

 

– mutatott rá a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta azt is: keresi a módját, hogyan lehetne megoldani, hogy hazánknak ezt a szabályt ne kelljen végrehajtania. Mint rámutatott: ahelyett, hogy Brüsszelben elfogadnák, hogy a határvédelem költségekkel jár, és ennek a terheit osztanák meg, még minket büntetnek.

A magyar miniszterelnök szerint a Soros-birodalom szervezi a migrációt, és a migránsok egyre agresszívebbek, mert nyílt meghívót kaptak a kvótával. Nyáron egy komolyabb migránstámadást kell majd visszaverni, ráadásul új alkirály van a Soros-birodalom élén, és hatalmas nyomást helyeznek Európára – értékelt Orbán Viktor.

A kormányfő hozzátette: mi nem azt akarjuk, hogy igazat adjanak nekünk a migráció ügyében, csupán azt, hogy fogadják el, hogy mi nem akarjuk vállalni a migrációval járó kockázatot. Ne mondják meg nekünk, hogy milyen legyen a migrációs politikánk – zárta szavait a miniszterelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!