Orbán Viktor: Hiába támadnak minket a liberálisok, ez csak megkeményít minket!

Hajtsuk végre együtt az európai családbarát fordulatot! - adta ki a jelszót a jövő évi EP-választások előtt a magyar kormányfő - írja a Mandiner

„Fontos, hogy a gyerekeknek apukája és anyukája legyen” – mondta Orbán Viktor az V. Budapesti Demográfiai Csúcson. A miniszterelnök úgy fogalmazott, a legutóbbi, két esztendővel ezelőtti csúcstalálkozó óta sok nehézséggel kellett szembenézni, de történtek jó dolgok is, ezek közé sorolta, hogy Olaszországban Giorgia Meloni alakíthatott kormányt. „Az utolsó pillanatban, már azt hittük, sosem lesz hazafias kormánya Olaszországnak” – tette hozzá. „Avanti ragazzi!” – üzente az Olasz Testvéreknek. 

Magyarország lelkiismereti ügynek tekinti, hogy fellépjen a keresztényüldözés ellen, mondta a miniszterelnök, köszöntve Efrém Ignác pátriárkát, aki részt vesz a nemzetközi csúcstalálkozón. 

Orbán Viktor arról beszélt, hiába támadják a magyar kormányt a liberális világban azért, mert családbarát, konzervatív és hazafias, „ez csak megkeményít minket”. Európát még mindig egy progresszív és liberális elit vezeti, figyelmeztetett a miniszterelnök, aki szerint

ez az elit mindenféle sületlenséggel és képtelenséggel van elfoglalva, mint annak idején a szovjetek, akik azt hitték, meg lehet fordítani a világ teremtett rendjét.

 

Az Európai Parlament azóta megszavazta, hogy a férfiak is szülhetnek gyermeket, de ahogy a szovjetek terve dugába dőlt, nem jósolunk nagy jövőt a liberálisoknak sem, mondta Orbán Viktor. 

A kormányfő idézte a legnagyobb magyar szellemi műhely és tehetséggondozó központ, az MCC egyik elemzését, amely kimutatta: az európai politikában közkézen forgó felmérések irányai a progresszív elit félelmeit tükrözik, amely elit nem azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amik valóban foglalkoztatják az embereket, amelyek valóban problémát jelentenek. 

Orbán Viktor szerint antropológiai és stratégiai értelemben is meghekkelték a társadalmat, elterjesztve, hogy az egyén a világon a legfontosabb és nem létezik semmi, ami annál jelentősebb volna. 

„Zsarnokságot látnak mindenben és mindenkiben, aki egyéni vágyaikat korlátozza”, holott a korlát egyben kapaszkodót is jelent, mondta Orbán Viktor. „A korlát segít, hogy azzá váljunk, akivé Isten teremtett minket” – tette hozzá. 

Aki egyedül van, az nem szabad, hanem magányos – mutatott rá a liberális és konzervatív gondolkodás közötti különbségre. Úgy látja, mostanra azonban a liberálisok meghekkelték a nyugati világ politikai diskurzusát is azzal, hogy félelmeket keltenek. A dolgoknak már nincs más mércéje, mint az egyéni haszonszerzés, ekkor pedig hamar kopogtat a félelem a jövőtől – ez a liberálisok célja, összegzett a miniszterelnök. 

Orbán Viktor szerint a liberálisok azt várják az embertől, éljen úgy, hogy minden cselekedetét egy szükségszerű és elkerülhetetlen, végső összecsapástól való félelmüknek rendeljenek alá. „A nyugati elitek gondolkodása kész agyrém” – mondta Orbán, aki szerint ez a gondolkodás blokkolja a demográfiai válság megoldásának vágyát. 

A félelem defetistává tesz minket – figyelmeztetett. Ezzel szemben Magyarország mozgásba lendült, „sok projektünk fut mostanában”, de semmiben sem vagyunk olyan optimisták, mint a demográfia területén. 

Öt fontos alappillérre alapoztuk a magyar családpolitikát, emlékeztetett a miniszterelnök, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy mára az eredmények is láthatóvá váltak. A többgyermekes családok átlagos jövedelme a háromszorosára nőtt, a családok otthonteremtési kedvezményének bevezetése óta minden ötödik család új otthonhoz jutott Magyarországon, mutatott rá.  

A kormányfő szerint hazánkban az édesanyákat fenyegető legnagyobb veszély, hogy egyedül kell megbirkózniuk minden feladattal, ami a gyermekvállalással jár. 

Korábban a gyermekek fele született házaspárok gyermekeként, ma már négyből három gyermek mondhatja el ezt magáról, amikor megtanul beszélni. 

 

„A nők tartják össze a családokat. Fantasztikus az a teljesítmény, amit a magyar édesanyák napról napra letesznek az asztalra” – mondta Orbán Viktor, aki a feltétlen szeretetet említette a legnagyobb ajándékként, amit az édesanyánktól kaphatunk. Magyarország emellett jogi védelmet is nyújt a családoknak, magas szinten, az alkotmány szintjén, emlékeztetett, majd hozzátette: a magyarok népszavazás keretében is kimondták, hogy a gyermekeinket meg kell védeni a gender-propagandától. 

154 ezerrel több gyermek született az elmúlt tíz évben, mint a családpolitikai intézkedések nélkül született volna, mutatott rá a kormányfő,

aki szerint azonban még nincs itt az ideje annak, hogy örömtüzeket gyújtsunk, hiszen a negatív folyamatokat nem csak lassítani kell, de meg is kell fordítani azokat. 

Több kell, Magyarországnak új eszközöket kell bevetnie

 

 – összegzett, hozzátéve: az első családpolitikai szakasz lezárult, most elkezdődik a második szakasz. 

Le kell váltanunk azt a liberális diskurzust, ami a családban az egyéni élet korlátozását, a gyermekvállalásban veszélyt lát és láttat. Félre kell tolni a progresszív-liberális eliteket, hangoztatta a kormányfő, amihez át kell alakítani a politikai palettát. El kell érni, hogy családbarát, konzervatív politikai erők jussanak kormányra minél több európai országban, tette hozzá.

Azt kívánta, hogy a családbarát erők nyerjék meg együtt a jövő évi európai parlamenti választást, azután pedig ezek az erők hajtsák végre együtt az európai családbarát fordulatot.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!