Rétvári Bence: 1,2 millió diák ingyenesen kapja a tankönyveket szeptembertől

A 2020/21-es tanévtől már minden diák – összesen 1,2 millió tanuló – teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Rétvári Bence kifejtette: az intézkedés érinti az alsó, felső tagozatos általános iskolások és a középiskolások mellett a 13-16. szakképzési évfolyamokra járó tanulókat is.

Az ingyenes tankönyvellátás kiterjesztése 13,5 milliárd forintba kerül, aminek fedezetét az idei és a jövő évi költségvetés egyaránt tartalmazza – ismertette.

Az államtitkár megjegyezte: korábban akár 20-30 ezer forintot is elérhette egy-egy tankönyvcsomag ára, ez az összeg mostantól teljes egészében a családoknál maradhat.

Úgy fogalmazott: a kormány a családtámogatások egyik formájaként tekint a tankönyvellátásra, és fontosnak tartja, hogy egy családbarát országban a gyermekvállalásnál ne merüljön fel szempontként az, hogy a tankönyvek megvásárlása később mekkora költséget jelent.

Nem volt ez mindig így, a baloldali kormányok két ciklusa alatt az alsó tagozatos könyvek ára 68 százalékkal, a felső tagozatosoké átlagosan 72 százalékkal nőtt, a középiskolásoké pedig 71 százalékkal. Összesen átlagosan több mint 70 százalékos volt a drágulás – mutatott rá a parlamenti államtitkár.

Megjegyezte: évről évre egyre több pénzt kellett félretenni, egyre drágábbak voltak a tankönyvcsomagok. Ennek okát abban látta, hogy üzleti szempontok uralták a tankönyvpiacot és a -rendeléseket. Sokszor 10 milliárdos nagyságrendű profit is előállhatott a külföldi tulajdonú cégeknél, és a privatizáció sorsára jutott a Nemzeti Tankönyvkiadó is – mondta.

A mostani kormány ezzel a szemlélettel teljes mértékben szakítani kívánt tartalmi és formai tekintetben is – hangsúlyozta Rétvári Bence, hozzátéve: az állam újra szerepet vállal a tankönyvek készítésében és kiadásában is.

Kiemelte, hogy az állami tankönyvek jóval alacsonyabb költséggel készülnek, mint a magánkiadók könyvei, és az ügyintézés is jóval kevesebb adminisztrációt ró az iskolákra, miután az digitális felületeken zajlik. Jelezte: kiemelt szempont az esélyteremtés is, azaz nem kell mérlegelni, hogy egyik vagy másik tankönyvet azért választják, mert olcsóbb vagy drágább, hanem az iskola, a diákok profiljához lehet igazítani a rendeléseket.

Közölte: a tankönyvek gyártása a szokott menetrend szerint zajlik, és biztosítható lesz, hogy augusztus végére minden iskolába megérkezzenek a teljesen ingyenes tankönyvek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!