Rétvári Bence: Az alapítványi iskolákban is jár a 32,2 százalékos tanárbéremelés

A magán és egyházi iskolákban, óvodákban is ugyanúgy jár a 32,2 százalékkal megemelt bér a tanároknak és óvónőknek, mint az állami intézményekben – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke.

Rétvári

 

Rétvári Bence közölte, a 340 milliárd forintos tanárbéremelési alap nemcsak az állami intézmények alkalmazottainak a béremelését tartalmazza, de az önkormányzati, egyházi és magán fenntartóknál dolgozókét is. Ugyanaz az emelés jár tehát egy alapítványi iskolában tanító tanárnak, mint a tankerületiben – húzta alá.

Hangsúlyozta: a kormány számára minden gyerek ugyanolyan fontos, ezért a magán és egyházi intézmények oktatói is ugyanolyan mértékű béremelésben részesülnek.

Az állam 32,2 százalékkal megnövelt bértömeget utalt át a normatív közfinanszírozásban részesülő valamennyi nem állami fenntartóknak február legelején, melynek felosztását és kiutalását már a fenntartók és a magánintézmények végzik"

– fogalmazott, hozzátéve: a kiutalt alapot teljes mértékben béremelésre kell fordítani.

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy a tanárbéremelési alapban „egyelőre csak magyar költségvetési forrás van”, EU-s forrás még nem érkezett.

Az Európai Bizottság januárban adott egy technikai levelet, egyfajta írásos garanciát a források felhasználhatóságáról, de utalás eddig még nem történt. A kormány ugyanakkor teljes mértékben biztosítja a tanárok és óvónők béremelését hazai forrásból"

– magyarázta.

Az illetményemelés mértékéről Rétvári Bence azt írta: az állami fenntartású iskolákban a tanárok átlagbére 652 530 forintra, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 018 403 forintra emelkedett. A tankerületi intézményekben a gyakornok, pályakezdő pedagógusok átlagbére 561 100 forint lett, a pedagógus I. fokozatban lévőknek 601 992 forint, a pedagógus II. fokozatban lévőknek 679 135 forint, a mesterpedagógusoknak 869 007 forint, a kutatótanároknak pedig 911 284 forint – ismertette a változásokat az államtitkár, aki kiemelte azt is, hogy az alapilletményen túl a pótlékok és a megbízási díjak összege is emelkedett.

Hozzátette: a hiányszakot oktatók esetén további 4 százalékkal nőttek a bérek, MA fokozat estén szintén 2 százalékkal. Azok a pedagógusok pedig, akik hátrányos helyzetű térségben, osztályban tanítanak, 20 százalékos többletjuttatásban részesülnek.

Rétvári Bence kijelentette:

a kormány kiemelt célja a tanárok és óvónők megbecsültségének növelése, hogy a gyerekek minőségi iskolákban tanulhassanak.”  

A valaha volt legnagyobb tanárbéremelés ezért folytatódik jövőre újabb 21 százalékos emeléssel – írta közleményében az államtitkár.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!