Rétvári Bence: Az állami intézményekben dolgozó tanárok és óvónők részére megérkezik az emelt bér

A hétfői napon az állami intézményekben dolgozó tanárok és óvónők számára megérkezik a megemelt bér – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke Budapesten, az Áldás Utcai Általános Iskolánál tartott sajtótájékoztatóján.

rétvári

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pedagógusbérek emelése régóta várt esemény, amellyel az állam a megbecsülését és elismerését tudja kifejezni. Közölte, hogy január 30-ig minden pedagógus megkapta az értesítést, hogy mekkora emelt bérre számíthat, most pedig magát a bért is megkapta.

Rétvári Bence hozzátette, hogy

a nem állami fenntartók számára is megérkezett a bértömeg, és azt a napokban a pedagógusok számára ki tudják fizetni."

Hangsúlyozta, hogy a béremelés teljes egészében költségvetési forrásból valósul meg, az Európai Uniótól a kormánynak garancialevele van arra, hogy biztosítja a finanszírozást.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy tavaly és tavalyelőtt 10-10 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, a jövő évre vonatkozóan pedig 21 százalékos emelésről döntött a kormány. Így az idei emelést is beleszámítva négy év alatt majdnem megduplázódik a pedagógusok bére – emelte ki.

Kitér arra, hogy a pedagógusok bére MA-végzettség esetén újabb 2 százalékkal, hiányszakmában dolgozók esetén 4 százalékkal emelkedik. További 20 százalékos bértöbbletet kapnak azok a pedagógusok, akik olyan osztályt tanítanak vagy olyan településen tanítanak, ahol nehezebb sorsú, hátrányosabb helyzetű gyermekek vannak – idézte fel Rétvári Bence.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy

az állam a fenntartók részére a béremeléshez szükséges bértömeget elutalja, és azt a fenntartónak teljes egészében a béremelésre kell fordítania. Hozzátette, hogy ezt az államkincstár ellenőrizni is fogja."

Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy a most megvalósult béremelés érezhető nagyságrendű. Példaként elmondta, hogy az emelés után az állami fenntartású iskolákban a gyakornok, pályakezdő pedagógusok átlagbére 561 100 forint lett. A pedagógus I. fokozatban lévőknek 601 992 forint, a pedagógus II. fokozatban lévőknek 679 135 forint, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 018 403 forint.

Kijelentette: a „dollárbaloldal és a pedagógustagozatuknak szerződő szakszervezetek” az elmúlt másfél-két évben mindent megtettek annak érdekében, hogy megakadályozzák a pedagógus-béremelést; „az elmúlt 2 évben mondavacsinált okokkal akadályozták a pedagógusok béremelését úgy, hogy mindenféle álhíreket terjesztettek Magyarországról”.

Emlékeztetett arra is, hogy

a baloldali kormány 2008-ban csökkentette a pedagógusok bérét."

Zsoldos Krisztián, az iskola igazgatóhelyettese a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy valamennyi pótlék esetében megtörtént az emelés, amit saját példáján keresztül ismertetett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!