Rétvári Bence: A cél, hogy az orvos a munkaidejéből több időt tölthessen a betegek gyógyításával

Az országos Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) célja, hogy az orvos a munkaidejéből több időt tölthessen a betegek gyógyításával és kevesebbet kelljen az adminisztrációval foglalkoznia – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke hétfőn Pesterzsébeten.

RétváriRétvári Bence a XX. kerületben, az Ady Endre utcai szakrendelőben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: novemberben indult el az ország 90 járóbeteg-szakrendelő intézményében a Járóbeteg Irányítási Rendszer, amelynek segítségével a betegek különböző szakrendelésekre kaphatnak időpontot. Pesterzsébeten jelenleg öt, de március 1-jétől valamennyi rendelésen működik majd a JIR, és a foglalt időpont megjelenik az EgészségAblak mobilalkalmazásban is.

Hozzátette:

tervezik a rendszer további bővítését, így az év második felétől mobilalkalmazáson keresztül is lehetséges lesz az időpontfoglalás, –módosítás és –lemondás.”

Az államtitkár hangsúlyozta: az országos betegirányítási rendszer a jobb szervezettséget és a hatékonyságot segíti, az időpontegyeztetéssel nem az orvosnak vagy a szakasszisztensnek kell foglalkoznia, így a betegek gyógyítására koncentrálhatnak.

Rétvári Bence elmondta: már több mint 2,7 millióan töltötték le az EgészségAblak alkalmazást, és havonta átlagosan 2,3 millió leletet töltenek le a betegek.

A Járóbeteg Irányítási Rendszer működésének eddigi tapasztalatairól szólva elmondta: január 1-je óta 3,5 millió időpontot „kínáltak ki” az intézmények, leginkább a nőgyógyászati, kardiológiai és szemészeti szakrendelésekre, és most is elérhető 2,9 millió szabad időpont a rendszerben.

Hozzátette:

sajnos a betegek 30 százaléka nem jelenik meg a lefoglalt időpontján, de a legfoglalt időpontok láthatók az EgészségAblak applikációban, így a betegek egy gombnyomással le tudják mondani az időpontjukat, amit más le tud foglalni.”

A cél az, hogy mindenki gyorsabban, hamarabb jusson el az orvoshoz, javuljon a rendelők kihasználtsága, és csökkenjen a várakozási idő – fogalmazott az államtitkár. Megjegyezte: a digitális fejlesztések az élet számos területén megjelentek, ezért tartotta a kormányzat fontosnak, hogy az egészségügyben is bevezessék, és hamarosan mindenkinek „a zsebében lesz” az összes egészségügyi dokumentuma.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a szövetség partner a fejlesztéssorozatban.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!