Rétvári Bence: Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás

Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás, az Ipoly 175 kilométeres partszakaszán és a vízben szedik össze civil szervezetek a folyóba került hulladékot – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára csütörtökön, Ipolydamásdon.

ipolyRétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a körzet KDNP-s országgyűlési képviselője, a párt alelnöke (j3), Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője, a párt alelnöke (j4), Kovács Csaba, a Balassagyarmati Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója (j5) és önkéntesek a negyedik Nagy Ipoly-takarítás kezdete alkalmából tartott sajtótájékoztatón az Ipoly folyó partján, Ipolydamásdon 2024. augusztus 8-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, elmondta, hogy a KDNP immár a negyedik évben hirdeti meg a Nagy Ipoly-takarítást, amely egyben környezetvédelmi és teremtésvédelmi akció is.

Hozzátette, hogy a Duna-Ipoly Sportegyesület és a Pro Civitate Dei Egyesület szervezésében hazai és felvidéki civil szervezetek összefogásával tisztítják meg a hulladékoktól az Ipoly folyót és partját.

Több száz ember három napon végigmegy az Ipoly partján és azt, amit az előző évben vagy a folyóba dobtak, vagy egy nagyobb vízállás esetén a folyó sodort magával, összeszedik, hogy az Ipoly egy tiszta, természetközeli folyó maradhasson”

– fűzte hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: mi megvédjük a saját folyóinkat, és az itt élőknek is igényük van rá, hogy tiszta és egészséges legyen az Ipoly és környezete.

Juhász HajnalkaJuhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője, a párt alelnöke (j) beszédet mond a negyedik Nagy Ipoly-takarítás kezdete alkalmából tartott sajtótájékoztatón, mellette Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a körzet KDNP-s országgyűlési képviselője, a párt alelnöke (b2) és Kovács Csaba, a Balassagyarmati Városüzemeltetési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke, országgyűlési képviselő, a folyótakarítás szervezője elmondta, hogy az idei az első év, amikor láthatóan kevesebb már a hulladék a folyóban. Hozzátette, hogy minden környezettudatos gondolkodás ott kezdődik, hogy mi magunk vigyázunk a környezetünkre. Látszik a begyűjtött hulladékokból, hogy döntő többségük műanyag, ami azért szomorú, mert ismeretes, hogy ezek az anyagok bomlanak le a legnehezebben - tette hozzá a képviselő.

A KDNP alelnöke kitért arra, ha Szlovákiát és Magyarországot együtt nézzük, akkor az elmúlt évben 3 tonna szemetet sikerült begyűjteni az Ipoly területén. Hozzátette, hogy az EU minden tagállama tehet különböző vállalásokat, de az a legfontosabb, hogy az emberek szívében legyen benne az, hogy a hazánkat nem szabad szeméttel eltölteni.

Több mint 300 önkéntes regisztrált a Nagy Ipoly-takarításra, amelynek a legfontosabb üzenete, hogy amit megteszünk magunkért, azt másokért is tesszük”

– fűzte hozzá Juhász Hajnalka.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!