Rétvári Bence: A gátakon védekezni kell, nem politizálni

A rémhírterjesztés nem segíti a védekezést, a gátakon védekezni kell, nem pedig politizálni – hangsúlyozta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke vasárnap közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.

Rétvári

Kiemelte, minden védvonalon ott vannak a katasztrófavédelem és a vízügy szakemberei, akik segítséget nyújtanak.

Hozzátette,

minden polgármester kapott a katasztrófavédelem és a vízügy részéről egy-egy összekötőt, ha bármilyen szakmai kérdése van, bármilyen eszközre van szüksége, az összekötőkön keresztül megkaphatja.“

Akár Magyar Péter, akár más politikusok ezzel ellentéteset állítanak, ők valótlant állítanak – mondta az államtitkár.

Az árvíz elleni védekezéshez mindenkire szükség van“

– jelentette ki Rétvári Bence, egyben megköszönte a védekezésben résztvevő önkéntesek, köztük politikusok munkáját. A politikusokat pedig arra kérte, hogy ezt ne politizálásra használják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!