Rétvári Bence: A jövőben mobiltelefonon is lehet majd időpontot foglalni a szakrendelőkbe

Újabb jelentős digitális fejlesztés fogja segíteni a betegeket, a minisztérium már dolgozik a járóbeteg-szakrendelőkbe tervezett új időpontfoglaló és behívó rendszeren, amely akár mobiltelefonon, alkalmazáson keresztül is elérhető lesz, és a betegek így is tudnak majd időpontot foglalni – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke az MTI kérdésére pénteken.

Hozzátette, a fejlesztés 90 egészségügyi intézmény 160 telephelyét érinti szerte az országban.

Az államtitkár kifejtette, a járóbeteg-irányítási rendszer (JIR) célja, hogy minél hamarabb kapjanak időpontot a betegek a vizsgálatra, és minél kevesebbet kelljen várakozniuk a rendelőben.

Jelenleg a rendelőkben évente 50 millió alkalommal fordulnak meg betegek, páciensek, akiket leginkább a várakozási idő aggaszt, ezért fontos, hogy átláthatóbbá és gyorsabbá váljon a rendszer

 

– közölte.

Aláhúzta, „célunk, hogy csökkentsük a várakozási időt”.

Elmondta, a következő hónapokban nagy fejlesztések várhatók, ugyanis a rendszert integrálják az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) mobil alkalmazásába, az Egészségablakba is. Így a páciensek mobiltelefonon is nyomon tudják követni, hogy milyen időpontok állnak rendelkezésre a kivizsgálásokra.

A fejlesztések érdekében korábban egyeztettünk már a Magyar Orvosi Kamara elnökével, a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagjaival, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnökével, 100 járóbeteg-rendelő vezetőjével és az informatikai rendszereinek készítőivel

 

– mondta.

Közölte, kilencven intézmény – az első ütemben harminc, a másodikban hatvan, köztük négy egyetemi klinika – mintegy 160 telephelyét érinti a fejlesztés. Két intézményben, az Albert Schweitzer Kórház hatvani és aszódi telephelyén, valamint az Országos Mozgásszervi Intézetben megtörtént a tesztelés időszaka, amely sikeresen zárult.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a fentieken túl az alábbi kórházakban történt meg a JIR rendszer telepítése: az Almási Balogh Pál Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Csornai Margit Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Gróf Tisza István Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Jávorszky Ödön Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Kanizsai Dorottya Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Károlyi Sándor Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Kazincbarcikai Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Keszthelyi Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Koch Róbert Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Komlói Egészségcentrum járóbeteg-rendelőjében, a Mezőtúri Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Misszió Egészségügyi Központ járóbeteg-rendelőjében, az Orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet járóbeteg-rendelőjében, az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet járóbeteg-rendelőjében, a Pásztói Margit Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Selye János Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Siófoki Kórház-Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Szent Damján Görögkatolikus Kórház járóbeteg-rendelőjében, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet járóbeteg-rendelőjében, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet járóbeteg-rendelőjében, valamint az Uzsoki Utcai Kórház járóbeteg-rendelőjében.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!