Rétvári Bence: A kormány megbecsüli a szociális dolgozókat

Az államtitkár videóüzenetében azt mondta, köszönet illeti a szociális dolgozókat, hogy az elmúlt másfél-két évben a koronavírus-járvány alatt is a frontvonalban dolgozva védték az időseket, betegeket, a rájuk bízott gondozottakat.

A kormány 2010 óta arra törekszik, hogy biztosítsa az anyagi megbecsülést a szociális szférában dolgozóknak

- mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára közösségi oldalára kedden feltöltött videóüzenetében. Rétvári Bence bejegyzéséhez azt írta, Magyarországnak a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatottságában is előre kell mennie, nem hátra.

Rétvári Bence

Az államtitkár videóüzenetében azt mondta, köszönet illeti a szociális dolgozókat, hogy az elmúlt másfél-két évben a koronavírus-járvány alatt is a frontvonalban dolgozva védték az időseket, betegeket, a rájuk bízott gondozottakat.

Az előző időszakban, 2010 előtt nem becsülték a szociális dolgozókat, még egyhavi bért is elvettek tőlük - jegyezte meg. Hozzátette: a kormány 2010 óta arra törekedett, hogy az anyagi megbecsültséget is biztosítsák a szociális szférában dolgozóknak.

Mint mondta, a szociális és gyermekjóléti kiadások a költségvetésben két és félszeresükre emelkedtek, a szociális szférában a bérek pedig közel háromszorosukra nőttek.

Rétvári Bence

Hangsúlyozta, hogy

amíg 2010-ben 137 ezer forint volt a szociális szférában az átlagbér, most ez 370 ezer forint környékén van".

Rétvári Bence arról is beszélt, a kormánynak fontos célkitűzése volt az is, hogy minél több megváltozott munkaképeségű tudjon munkát találni, és ne segélyből, hanem munkabérből éljen, hiszen ez magasabb életszínvonalat, stabilabb jövőt jelent.

A KDNP alelnöke hozzátette:

18 százalékról 44 százalékra sikerült emelni a megváltozott munkaképességűek körében a foglalkoztatottsági szintet. Ez azt jelenti, hogy 160-170 ezer fő már dolgozik a megváltozott munkaképességűek közül is

- fogalmazott. 

Megjegyezte: nem csupán a gazdaság növekedése kellett ehhez, hanem mintegy 50 milliárd forint, amit támogatásként adnak azoknak a munkáltatóknak, akik megváltozott munkaképességűeket alkalmaznak.

Az államtitkár szólt arról is, hogy

a megváltozott munkaképességűekkel, fogyatékossággal élőkkel foglalkozó szervezetek támogatása is emelkedett, a 2010-es 522 millió forintról 1,3 milliárd forintra.

Rétvári Bence felidézte azt is, bevezették a gyermekek otthongondozási díját, hogy ezzel segítsék azokat, akik önellátásra képtelen gyermeküket saját maguk gondozzák,

a gyermekek otthongondozási díja pedig az idei évben a minimálbér szintéjére, 200 ezer forintra emelkedett. 

Megjegyezte: igyekeztek új rehabilitációs központokat is létrehozni, hogy minél többeknek tudjanak segítséget nyújtani.

Magyarországon a szociális dolgozók megbecsülésében is előre kell menni és nem hátra - zárta az államtitkár videóüzenetét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!