Rétvári Bence: A külső határvédelem eredményes módja az illegális migráció megállításának

A Szerbiával régóta tartó együttműködés bizonyítja, hogy a külső határvédelem eredményes módja az illegális migráció megállításának, ezért is büszkék a magyar emberek azokra a rendőrökre, akik vállalva a kockázatokat, szerdán indulnak Szerbiába, hogy járőrözésükkel egy hónapig ott segítsék védeni Magyarország és egyben az Európai Unió külső határait – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke kedden Budapesten, a Szerbiába induló, 33 főből álló 15. rendőri kontingens búcsúztatóján.

RétváriRétvári Bence kifejtette, azért is fontos az a példa, amit a magyar rendőrök, szerb és osztrák kollégáikkal mutatnak, mert július 1-jétől Magyarország lesz az unió soros elnöke. A magyar soros elnökség prioritásai között szerepel a külső határok védelmének erősítése és az illegális migráció megállítása. Egész Európának erre hívják fel a figyelmét – közölte.

Az Európai Unió vezetői nem ebben a megoldásban hisznek. A magyar rendőröknek és a határvadászoknak az erőfeszítése a déli határon, ami már 2015 óta tart, azt bizonyítja, hogy igenis fel lehet lépni jogi, fizikai és humán eszközökkel. Azaz, szigorú jogszabályokkal, határzárral, hőkamerákkal, éjjellátó készülékekkel és természetesen élő erővel”

– tette hozzá az államtitkár.

Megjegyezte azt is, hogy Magyarország közel 2 milliárd eurót költött a déli határok védelmére. Mint mondta, pár hónappal ezelőtt a nemzeti konzultáción a polgárok megerősítették az állami szerveknek ezt az erőfeszítését, amikor támogatták, hogy a határokat meg kell védeni.

Hozzátette: nem szabad engedni, hogy a „migrációs paktum” révén Magyarország az összes menekültügyi kérelemnek 28,3 százalékát bírálja el, ami által a magyar határon egyfajta migránstábor, „migránsgettó2 alakulna ki, mert több tízezer migráns tartózkodna ott, hogy a kérelmét elbírálják.

A migránspaktumot a magyar kormány elutasítja, mert az egyfajta migránsmágnesként működne”

– fogalmazott Rétvári Bence, majd megjegyezte, Brüsszelben gőzerővel zajlik a migrációs paktum intézményrendszerének felállítása.

A politikus szerint a magyar határvédelmi szerepvállalás eredményeképpen megfordultak a délről Szerbiára nehezedő migrációs nyomás arányai. Szerbiai vezetőkre hivatkozva kijelentette, hogy a magyar rendőri kontingens munkába állása előtt a szerb-észak-macedón határszakasznál jelent meg a migráció 60 százaléka, míg Bulgária felől ez az arány 40 százalék volt. Ma, az osztrák és a magyar rendőrök jelenlétének eredményeképpen a szerb-észak-macedón szakaszt 40 százalék illegális migráns terheli, mert "megijedtek" a komolyabb védelem miatt.

„Van ereje a rendőri jelenlétnek” – szögezte le az államtitkár, aki szerint olyan európai uniós vezetésre van szükség, amely hisz abban, hogy meg lehet védeni a külső határokat.

Mind a magyar kormány, mind pedig a különféle szervek ki fogják a részüket venni abból, hogyan tudjuk felhívni az uniós döntéshozók és a többi tagállam figyelmét arra, hogy van egy sikeres határvédelem Magyarország déli határánál"

– mondta.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!