Rétvári Bence: Magyarország sikeresen lassítja a járvány terjedését

Kocsis Cake-Olivio (Párbeszéd) azt kérdezte  az Országgyűlésben: mikor kezdi el Magyarország tömegesen szűrni koronavírusra az embereket, illetve mikor biztosít a kormány maszkot mindenkinek, akiknek muszáj dolgoznia, kimozdulnia otthonából.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, a KDNP alelnöke
    
Hangsúlyozta: nem kell, hogy a raktárban álljanak a maszkok és a tesztek, ezeket a használni kellene. Mi a kormány terve arra, hogy alacsonyan tartsák a fertőzöttek számát, és arra, hogy minél előbb feloldhassák a szigorításokat, a gazdaság újraindítása érdekében - kérdezte.    

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a WHO magyar vezetőjének nyilatkozatára hivatkozott, ami szerint Magyarország sikeresen lassítja a járvány terjedését. Hozzátette: európai összehasonlításban Magyarország gyorsan cselekedett a járványellenes intézkedésekben.
    
A maszkokról szólva a WHO egyik vezetőjének nyilatkozatát idézte, miszerint csak betegség esetén javasolják a maszkviselést.
    
Megjegyezte: aki szeretne maszkot használni, használhat, de az fontos, hogy helyesen használja.
    
Kocsis-Cake Olivio úgy reagált: az összes olyan országban - például Dániában, Ausztriában - ahol sikerült hatékonyan csökkenteni a fertőzés arányát, használják a maszkokat és a teszteket.    
    
Rétvári Bence viszonválaszában arra hívta fel a figyelmet: Dániában egymillió emberre 61 halálos áldozat jut, míg Magyarországon 20.

Rétvári Bence: 45 százalékkal emelkedett a felsőoktatás költségvetése
    
Mellár Tamás (Párbeszéd) szerint az elmúlt 19 évben nem volt még rá példa, hogy ilyen kevesen, 91 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba, mint 2020-ban. A kisebb egyetemeken, főiskolákon 40-50 százalékos, de a nagyobb egyetemeken is 20-30 százalékos visszaesés tapasztalható - tette hozzá, jelezve: ez súlyos gondokat okoz majd a finanszírozásban.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti  államtitkára a válaszában felidézte, hogy az elmúlt években 45 százalékkal emelkedett a felsőoktatás költségvetése, a dolgozók béremelést kaptak.
    
Kitért arra, hogy Magyarországon az egyik legrövidebb az az időtartam, amíg valaki megkapja a diplomáját, majd munkát szerez.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!