Rétvári Bence: Meg kell védeni a békét Magyarországon

A békét és biztonságot meg kell védeni Magyarországon – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke a kommunizmus bűneiről szóló konferencia megnyitóján Budapesten, kedden.

Rétvári

A kommunizmus nemcsak a múlt része, ma is fel-felbukkan, ezt kell nekünk megakadályoznunk - mondta a politikus a Kommunizmus Bűnei Alapítvány és a Konrad Adenauer Stiftung „Párhuzamos valóságok” címmel megrendezett 26. konferenciáján

Felidézte: a Kommunista kiáltvány szerint a kommunisták a céljukat minden eddigi társadalmi rend erőszakos megdöntésével érhetik el.

Kifejtette:

a kommunisták tehát az erőszakot elfogadhatónak tartják. Azért erőszakosak, mert nincs társadalmi többségük, az emberek érdekeivel ellentétesen cselekszenek.”

Aki nem képes elítélni a kommunizmust és a nácizmust, az nem áll demokratikus alapokon. Nem lehet mentegetni, relativizálni a kommunizmus rémtetteit – hangsúlyozta Rétvári Bence.

Az államtitkár szerint hiba az is, ha nem ítélik el a kommunizmus bűneit, és hiba az is, ha a lezárt múlt részének tekintik, nem ismerik fel, amikor újra felbukkan. Ez utóbbira példa az antifa, amely egy éve Budapesten is megjelent. Tagjai aljas módon, hátulról támadtak találomra kiválasztott, békésen sétáló áldozataikra, és szervezetten ütlegelték őket. Az antifa budapesti támadássorozata után vérző fejű embereket szállítottak kórházba - emlékeztetett.

Az antifa saját bevallása szerint az uralkodó rend erőszakos lebontását akarja. Látható, hogy a szélsőbaloldali kommunista eszmék nem tűntek el - értékelt. A valódi különbség nem a szélsőjobb és a szélsőbal, hanem a szélsőségek és a polgári erők között van - mondta az államtitkár.

Nekünk a polgári értékeket, demokráciát és jogállamot kell védeni"

– hangsúlyozta Rétvári Bence.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!