Rétvári Bence: Szent István a magyar állam és egyház létrehozója

Szent István a keresztény magyar állam és egyház megalapítója, aki egyenrangú félként akart kapcsolatot építeni a környező országokkal – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Kemencén, a római katolikus Kisboldogasszony-templomban tartott mise után.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője beszédet mond az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén a kemencei római katolikus Kisboldogasszony templomban tartott szentmise végén 2020. augusztus 20-án. (MTI fotó: Komka Péter)

A térség KDNP-s országgyűlési képviselője hozzátette: István ismerte fel, hogy a kereszténység az üdvösségre vezető út, ezért egész népét akarta a megtérés útjára vezetni. Ő megélte hitét, és élete utolsó percében Magyarországot felajánlotta Szűz Máriának.

Rétvári BenceNépviseletbe öltözött asszony az új kenyereket helyezi el az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén a kemencei római katolikus Kisboldogasszony templomban tartott szentmisén 2020. augusztus 20-án. (MTI fotó: Komka Péter)

– Szent István királyunk választhatott volna könnyű utat, a német vagy a bizánci befolyásnak engedve. Ő a környező országokkal egyenrangú félként akart kapcsolatot építeni. Nem akart senkinek sem a vazallusa, sem az ellensége lenni, de elvárta, hogy tiszteljék Magyarországot – jelentette ki a politikus. Rétvári Bence rámutatott, a magyar történelemben István a győztesek közé sorolható, de azokra is büszkén emlékeznek a magyarok, akik a következő nemzedékek idején küzdöttek céljaikért, például 1848-ban vagy 1956-ban.

Rétvári BenceRésztvevők az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmisén a kemencei római katolikus Kisboldogasszony templomban 2020. augusztus 20-án. (MTI fotó: Komka Péter)

– Mivel vállalták konfliktusaikat, megvívták csatáikat, ezért ugyanúgy hősökként tekintünk és büszkék vagyunk rájuk. Ugyanúgy példaképnek tekintjük őket a múltra és jövőre nézve –mondta Rétvári Bence.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!