Schanda Tamás: Apáczai-ösztöndíjat is kaphatnak majd a szakképzős diákok

Apáczai-ösztöndíjban is részesülhetnek azok a nyolcadikosok, akik szeptembertől technikumban vagy szakképzőben folytatják a tanulmányaikat – amellett, hogy alapösztöndíjat vagy később, a duális képzés keretében bért kapnak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára kedden a Facebookon.

Schanda Tamás a bejegyzésében kifejtette, országszerte több mint kétezer, nehezebb körülmények között élő diák pályázhat sikeresen erre a támogatásra.

Az átlagosan havi 32 ezer forintos ösztöndíj megszerzésének egyik feltétele, hogy a nappali tagozatos tanuló legyen eredményes az iskolában, az átlaga haladja meg a 3,5-öt - hívta fel a figyelmet.

Schanda TamásSchanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese, a KDNP alelnöke (Fotó: Schanda Tamás Facebook-oldala)

Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek - ezért alakítottuk át és erősítettük meg a szakképzés teljes rendszerét”

– fogalmazott az államtitkár. Hozzátette, a mintegy 32 ezer oktató bérét átlagosan 30 százalékkal emelték meg, továbbá átláthatóbbá és célszerűbbé tették az intézményrendszert, és folyamatosan jelentős forrásokat biztosítanak a szakképzési centrumoknak az infrastrukturális fejlesztésekre.

Schanda Tamás jelezte azt is, a szakképzés új lehetőségeiről az Innovatív Képzéstámogató Központ honlapján, az ikk.hu-n lehet további részleteket találni.

Az Apáczai-ösztöndíj pályázati felhívása előkészítés alatt áll, a részletekről a későbbiekben adnak pontos tájékoztatást – olvasható az államtitkár bejegyzésében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!