Schanda Tamás: Csak 2019 végén tartottak nyilván kevesebb álláskeresőt

A regisztrált álláskeresők száma 242 ezer közelébe csökkent Magyarországon. A rendszerváltás óta kizárólag 2019 utolsó negyedévében állt alacsonyabban ez a mutató – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.

Az ITM által vasárnap az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében novemberben 242,3 ezer álláskereső szerepelt, több mint 54 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A vírusválság idején rögzített legmagasabb, tavaly júniusi adat mintegy másfélszeresen haladta meg a mostanit – emelték ki, hozzátéve: az álláskeresők számát 2021 elejére sikerült 300 ezer alá szorítani, az elmúlt tizenegy hónapban közel 60 ezres a mérséklődés.

„A kormány a legnehezebb időszakban bértámogatással, adócsökkentéssel segítette a munkahelyek megőrzését” – írták, jelezve: a gazdaság újraindulását a beruházások ösztönzése és a jól célzott vállalkozásfejlesztési programok gyorsították fel. A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a vállalkozók munkaerő-támogatása könnyíti meg jelenleg is az álláskeresők elhelyezkedését: a programban egy új munkatárs felvétele után fél éven át akár 600 ezer forintot kaphatnak a cégek. A beérkezett kérelmek száma a 35 ezret, az összes igényelt támogatás a 20 milliárd forintot közelíti – ismertették.

„Magyarország előre megy, nem hátra. Senki nem kívánhatja vissza azokat az időket, amikor a baloldali kormányok 604 ezerig engedték felfutni az álláskeresők számát. Mindent megteszünk azért, hogy aki akar, dolgozhasson, hiszen a magyar emberek nem segélyből, hanem munkából szeretnének megélni. A foglalkoztatás a vírus okozta átmeneti visszaesésből rekordszintre bővült, a keresetek növekedése egyetlen pillanatra sem torpant meg. A családok januártól még nagyobb mértékben részesülhetnek a gazdasági növekedés eredményeiből a minimálbér közel húszszázalékos megemelésével” – idézték Schanda Tamást az ITM közleményében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!