Schanda Tamás: A felzárkózás összefogással lehet sikeres

A felzárkózást csak összefogva, partnerségben, együttműködve lehet sikerre vinni, ebben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat példaértékű munkát végez – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára pénteken Tiszabőn.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára (b) és Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke (j) (2019.07.13.)

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat megjelenése óta Tiszaburán és Tiszabőn végrehajtott fejlesztések megtekintése után Schanda Tamás arról beszélt: attól ilyen sikeresek a szeretetszolgálat által végzett fejlesztési programok, hogy partnerséget tudnak építeni a kormányzattal, a kormányzati intézményekkel, a köznevelési intézményekkel, az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, egyházakkal és más segélyszervezetekkel.

A szeretetszolgálat két intézménye is jelentős támogatást kapott a Széchenyi 2020 program keretében: a tiszabői általános iskola bővítésére, rekonstrukciójára több mint 350 millió jut, a tiszaburai általános iskoláéra pedig csaknem 400 millió forint – közölte az államtitkár. 

Schanda Tamás

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára (b) (2019.07.13.)

Elmondta: a fejlesztések 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai forrásból valósulnak meg. Jelenleg a közbeszerzési előkészületek zajlanak, a tervek szerint jövő év szeptemberben a tanévet már a megújult iskolákban lehet kezdeni – jelezte. A tiszabői iskolában mintegy 300, a tiszaburai iskolában több mint 400 gyermek tanul.

Az államtitkár közölte: az iskolafejlesztéseken kívül a szeretetszolgálat több mint hetven programban vesz részt a Széchenyi 2020 program keretében. Több mint 10 milliárd forint fejlesztési támogatást kapott az elmúlt években, hogy programokat tudjon végrehajtani, segítve a magyar cigányság, a hátrányos helyzetű magyar emberek ügyét. 

Kiemelte: a felzárkózási programok mindig komplexek, a család minden tagját érintik, de legfőbb szereplője mindig a gyermek.

Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke elmondta: a szeretetszolgálat egy három évvel ezelőtti kormányhatározat alapján működteti oktatási, foglalkoztatási és szociális elemekből épülő Jelenlét programját Tiszaburán és Tiszabőn. A program során „a fogantatástól a foglalkoztatásig” kísérik végig a gyermekek életét. 

Schanda TamásSchanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára (b) és Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke (j) (2019.07.13.)

Szólt arról, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat módszertanát választotta ki a kormány a 300 legszegényebb település felzárkózása érdekében, egyben hangsúlyozta a személyes jelenlét fontosságát a településeken.

Kitért arra, hogy a tiszabői iskola, valamint a tiszaburai iskola és óvoda fenntartását 2016. szeptember 1-jén vette át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítvány. A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek száma meghaladja a 97 százalékot – mondta.

Hozzátette: a növekvő gyermeklétszám miatt mindkét iskola bővítésre szorul. A hiányzó termek pótlására Tiszaburán a művelődési házban rendeztek be ideiglenes tantermeket. Tavaly megvásárolták, felújították a régi tsz épületkomplexumát, amelyben jelenleg három első osztály mellett a tanoda, a gyerekház, a szociális iroda is helyet kap. Tiszabőn három konténertantermet helyeztek el – sorolta.

Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint Tiszaburán és Tiszabőn is évente mintegy 80 gyermek születik, sok esetben fordul elő szülési komplikáció. A szeretetszolgálat forrást biztosít magzatvédő vitaminra, amit a védőnők közvetítésével juttatnak el ingyen a kismamákhoz. A 2017 augusztusa után születetteknek babacsomagot adnak.

Tiszaburán és Tiszabőn hatályos támogatási szerződéssel rendelkeznek Biztos Kezdet Gyerekház létesítésére, amelynek célja, hogy a 3 évesnél kisebb gyermekeknek szóló programok mellett tudatos szülőket formáljon a sokszor fiatalkorú édesanyákból.     A szeretetszolgálat munkatársai Tiszabőn segítették a települési könyvtár létesítését a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtárral együttműködésben. Tiszaburán a művelődési ház ad teret közösségi programoknak, könyvtár is üzemel.

Mindezek mellett Tiszabőn savanyítóüzem létesült, Tiszaburán asztalosüzem és varroda indult; valamint mosoda is üzemel; támogatják az iskolai felzárkózást, a kulturális és sportprogramokat.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!