Schanda Tamás: A járvány az élet átszervezésére kényszerítette Magyarországot

Csárdi Antal arról beszélt Országgyűlésben, hogy 30 ezer fő bevonásával átfogó tesztelés indult meg május 1-től. „Végre valahára, jó reggelt kívánok!" - mondta az LMP-s politikus. Szerinte Magyarország eddig nem szerepelt jól e téren, és szavait alátámasztandó számszerűen összevetette a hazai és a környező országokban elvégzett teszteléseket.

Schanda Tamás (KDNP), az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese
     
Schanda Tamás államtitkár közölte: nagyon fontos vizsgálatról van szó, népegészségügyi, járványügyi és tudományos szempontból egyaránt. Kiemelte, hogy a négy orvostudományi egyetem együttműködésével zajlik a vizsgálat, és abban számos kiváló magyar orvos, kutató, járványügyi szakember vesz részt.

Azt kérte, a képviselő legyen megértő, május 4-én még nem tud orvostudományi válaszokat adni, a vizsgálat eredményéről beszámolni. A vizsgálat közel 18 ezer embert érint, két héten keresztül zajlik, és az eredményekről tájékoztatást fognak adni - közölte.

MSZP: miért vonnak el forrásokat az egyetemektől?
    
Szabó Sándor (MSZP) azt kifogásolta Országgyűlésben, hogy szerinte több egyetemtől is forrásokat vont el a kormány a koronavírus-járvány elleni védekezés miatt, holott ezek az intézmények már a veszélyhelyzet előtt is pénzügyi gondokkal küzdöttek. A Pécsi Tudományegyetemet, a szegedit, valamint az ELTE-t említette, de szólt az önkormányzati forráselvonásról is.
    
Szerinte, ha valóban közös teherviselésre van szükség, akkor nincs szükség 10 milliárd forintos sportberuházásokra.     
    
Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára elmondta: a kormány a veszélyhelyzetben is együttműködik az önkormányzatokkal, ezért is adta meg nekik a lehetőséget a számukra speciális szigorítások bevezetésére.
    
Az emberi élet megóvása és a munkahelyek megvédése azonnali intézkedést követel, ezért döntött a kabinet a költségvetés átrendezéséről - magyarázta.     

A felsőoktatási intézmények a működésükhöz szükséges forrásokat a továbbiakban is megkapják - zárta válaszát.

Párbeszéd: mit tesz a kormány a munkavállalók érdekében?
    
Tordai Bence (Párbeszéd) feltette a kérdést Országgyűlésben, mit tesz a kormány a munkavállalók érdekében.
    
Schanda Tamás úgy reagált: a Párbeszéd az MSZP szövetségese, és a párt - akivel összebútoroztak - kormányzása alatt a munkanélküliség az egekben volt Magyarországon, akinek volt munkája, azt pedig agyonadóztatták. „Jó lenne, ha ezt otthon próbálnák megbeszélni" - fogalmazott az államtitkár.

Azt kérte, a képviselő ne támadja azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyek a magyar emberek munkahelyének megvédéséhez járulhatnak hozzá. A magyar embereknek munkára és megélhetésre van szükségük - jelentette ki.
    
Rámutatott: a Munka törvénykönyvétől való eltérés lehetőségével a járvány idején munkahelyek ezrei, tízezrei lesznek megvédhetőek.

Párbeszéd: megszorítás a Pécsi Tudományegyetemnél?
    
Mellár Tamás (Párbeszéd) arról beszélt Országgyűlésben, hogy a minap olvasta az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM) - a koronavírus-járványra hivatkozó - levelét a Pécsi Tudományegyetem támogatásának 3,6 milliárdos csökkentéséről. Ez nem megszorítás? - kérdezte. Más területekre, például sportberuházásokra van pénz, az egyetemeknek viszont nincs - értékelt.
    
Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára azt felelte: a járvány az élet átszervezésére kényszerítette Magyarországot. A kormány figyeli a nemzetközi fejleményeket, és az elsők között lépett, megszervezte a kollektív védekezést, amiből csak az ellenzék szeretne kimaradni - mondta, kiemelve: szükség van a közös teherviselésre a sikeres védekezés érdekében.

Jobbik: miért nem válaszol a kormány a Dunaferr kérésére?
    
Kálló Gergely (Jobbik) arra várt választ Országgyűlésben, miért nem válaszol a kormány a Dunaferr vezetőinek kérésére. Emlékeztetett: a cég hetekkel ezelőtt fordult a kabinethez hitelfelvételhez vagy megrendelések biztosításához kérve segítséget.
   
Hozzátette: a több mint hatezer embert foglalkoztató társaság már nem tud időben bért fizetni.
    
Schandta Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány soha nem látott mértékű gazdaságfejlesztési programot készített, amelynek központi eleme a munkahelyvédelem, eszköze pedig ehhez a bértámogatás. Ez minden magyar vállalkozás számára rendelkezésre áll - hangsúlyozta.
   
Az állami megrendelési igényre válaszul kijelentette: ilyeneket közbeszerzésen lehet elnyerni. „Mi odafigyelünk arra, hogy tisztességes versenyen nyerjék el az állami munkát" - jelentette ki, és arra kérte a képviselőt, ne kérje ennek az ellenkezőjét.