Schanda Tamás: Mintegy 310 ezer család kapott támogatást az Otthon melege programban

Indulása óta már 310 ezer család kapott támogatást az Otthon melege programban, a program újabb kiírással folytatódik – tájékoztatott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Schanda Tamás (KDNP), parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes

Hozzátette, a program vissza nem térítendő támogatással ösztönzi a háztartások energetikai korszerűsítését, hozzájárul a családok rezsiterheinek csökkentéséhez.

A kormány döntéseivel segíti, hogy a háztartások rezsiszámláinak összege csökkenjen kevesebb, ezt szolgálja az Otthon melege program is. A 2014-ben elindított programban csaknem 310 ezer háztartásban valósítottak meg energetikai korszerűsítést, összértéke elérte a hetvenmilliárd forintot. Ebből harminchatmilliárd forint a kormány által nyújtott vissza nem térítendő támogatás – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!